- Várj csak - ráncolta a homlokát Harry. - A tanári asztalnál az egyik szék üres... Hol van Piton?
A bájitalszakértő Perselus Piton professzor Harry szemében az iskola legkevésbé rokonszen-
ves tanára volt, Piton pedig Harryt tartotta a legkevésbé rokonszenvesnek a tanítványai közül. A
rosszindulatú és kárörvendő tanárt mindenki utálta, kivéve saját háza (a Mardekár) diákjait.
- Lehet, hogy beteg - vetette fel reménykedve Ron.
- Vagy felmondott - találgatott Harry -, mert megint nem bízták rá a sötét varázslatok kivé-
dése tantárgyat.
- Az is lehet, hogy kirúgták! - lelkendezett Ron. - Hiszen mindenki utálja...
- De az is lehet - szólalt meg egy hűvös hang a hátuk mögött -, hogy csupán szeretné meg-
tudni, miért nem a délutáni vonattal érkeztetek.
Harry megpördült a tengelye körül. Perselus Piton állt előttük, a maga sárgásfakó bőrű, gör-
be orrú, ösztövér valójában. Vállig érő zsíros, sötét haja lengett a hűvös szélben, s arcán olyan elé-
gedett mosoly bujkált, hogy Harry és Ron rögtön tudták: nagy bajban vannak.
- Kövessetek.
Harry és Ron egymásra se mertek pillantani, csak némán engedelmeskedtek. Piton felment a
lépcsőn, és belépett a fáklyákkal megvilágított, tágas előcsarnokba. A nagyteremből fény, melegség
és ínycsiklandozó illatok szűrődtek ki a csukott ajtón át, de Piton nem arra terelte őket, hanem az
alagsorba vezető szűk lépcsősor felé indult.
- Befelé! - parancsolt a gyerekekre, mikor a hideg a pincefolyosóra értek, és kinyitott egy aj-
tót.
A fiúk borzongva léptek be Piton gyéren megvilágított szobájába. A helyiség falai mentén
álló polcokon öblös üvegedények sorakoztak; tartalmuk olyan visszataszító volt, hogy Harry nem-
csak hogy nem akarta közelebbről megszemlélni őket, de még a nevükre sem volt kíváncsi. A kan-
dalló sötéten és üresen ásított.
Piton becsukta maga után az ajtót, majd ismét a fiúkhoz fordult.
- Lám csak - kezdte lágyan -, a híres Harry Potter és hűséges csatlósa már méltóságukon alu-
linak tartják, hogy az iskolai vonattal utazzanak. Zajosabban akartatok befutni, igaz, fiúk?
- Nem, tanár úr, az történt, hogy a korlát a King's Crosson...
- Csend legyen! - csattant fel Piton. - Mit csináltatok a kocsival?
Ron nyelt egyet. Harry, mint már többször, most is úgy érezte, hogy Piton olvasni tud a gon-
dolataiban. Nemsokára kiderült azonban, honnan szerezte értesüléseit a professzor.
- Megláttak titeket - sziszegte Piton, és kiterítette a fiúk előtt az Esti Próféta aznapi számát.
A szalagcím ezt harsogta: "MUGLIK BESZÁMOLÓI A REPÜLŐ FORDRÓL." Piton han-
gosan olvasni kezdte a cikket.
- "Két londoni mugli váltig állítja, hogy egy öreg kocsit látott elrepülni a Főposta fölött."
"Norfolkban Mrs Hetty Bayliss déltájt, teregetés közben"... "Mr Angus Fleet jelentette a rendőrség-
nek"... Összesen hat vagy hét mugli. Ha nem tévedek a te apád a mugli-tárgyakkal való visszaélés
szakértője... - Piton szája még szélesebb mosolyra húzódott. - Ejnye, ejnye, a tulajdon fia...
Harry úgy érezte, mintha gyomorszájon ütötte volna a megvadult fa valamelyik ága. Ha ki-
derül, hogy Mr Weasley igézte meg a kocsit... Erre nem is gondoltak...
- A parkban járva megállapítottam - folytatta Piton -, hogy súlyos károsodást szenvedett egy
igen értékes fúriafűz.
- Az a fa súlyosabb kárt tett bennünk, mint mi... - fakadt ki Ron.
- Csend legyen! - dörrent rá Piton. - Sajnálatos módon nem az én házamhoz tartoztok, így
nem én döntök az eltanácsolásotok ügyében. Megyek és szólok azoknak, akik meghozhatják ezt a
kellemes döntést. Várjatok itt.
Harry és Ron holtsápadtan néztek egymásra. Harry már egyáltalán nem volt éhes - ellenke-
zőleg, kínzó hányingere támadt. Gyorsan lesütötte a szemét, hogy ne lássa azt a zöld folyadékban
úszó, nagy, nyálkás valamit, ami az íróasztal mögötti polcról nézett le rá. Ha Piton értesíti McGala-
gony professzort, a Griffendél vezető tanárát, semmivel sem lesznek derűsebbek a kilátásaik. Mc-
Galagony, bár igazságosabb volt, szigorban nem maradt el Piton mögött.
Piton tíz perc múlva tért vissza, s akkor már - ki hitte volna? - McGalagony is vele volt.
Harry tudta, milyen az, amikor a professzorasszony haragszik, de vagy elfelejtette, milyen vékonyra
tudja préselni ajkait McGalagony, vagy még soha nem látta őt ennyire dühösnek. A tanárnő belépett
a szobába, és azonnal a magasba emelte varázspálcáját. Harry és Ron összerezzentek, de McGala-
gony csak a tűzhely felé bökött, ahol nyomban lángoló fahasábok jelentek meg.
- Leülni - hangzott a tanárnő kurta parancsa, és a két fiú helyet foglalt a tűznél. McGalagony
szemüvege vészjóslóan villogott.
- Magyarázatot.
Ron gyorsan beszámolt a vasúti korlátról, ami nem engedte át őket.
- ...úgyhogy nem volt más választásunk, tanárnő, hiszen lekéstük a vonatot.
- Miért nem küldték el a baglyot egy levéllel? - McGalagony Harryhez intézte kérdését. -
Tudtommal van baglya, Potter.
Harry csak tátogott. Így, hogy a tanárnő szájából hallotta, valóban ez tűnt a legésszerűbb lé-
pésnek.
- Nem is tudom... Nem jutott eszünkbe...
- Pedig ez nyilvánvaló - jelentette ki szigorúan McGalagony.
Kopogtattak. Piton, arcán boldog mosollyal, sietve ajtót nyitott. Dumbledore professzor, az
igazgató lépett be a szobába.
Harry egész testében elzsibbadt, mikor Dumbledore-ra nézett. A professzor olyan komor
volt, mint még soha. Valószínűtlenül nagy és horgas orra mentén szúrós tekintettel nézett a fiúkra, s
Harry egyszerre azt kívánta, bár még mindig a fúriafűz ágai között vergődne.
A szobára mély csend ült.
- Kérlek, mondjátok meg, miért csináltátok ezt - szólalt meg végül Dumbledore.
Még az is jobb lett volna, ha üvöltözni kezd. Harry szívét összeszorította a Dumbledore
hangjában csengő csalódottság. Képtelen volt a professzor szemébe nézni, inkább a térdének be-
szélt. Szóról szóra beszámolt a kalandról, csak azt hagyta ki, hogy az elvarázsolt kocsi Mr Weasleyé
- ettől aztán valami olyasmi kerekedett ki a történetből, hogy ő meg Ron véletlenül találtak egy re-
pülő autót a pályaudvar mellett. Nyilvánvaló volt, hogy Dumbledore átlát a mesén, de láthatóan
nem érdekelte a kocsi. Végighallgatta Harry mondókáját, aztán csak némán fürkészte a fiúkat fél-
holdszemüvege mögül.
- Megyünk, és összeszedjük a holminkat - motyogta Ron reményvesztetten.
- Mit fecseg itt össze, Weasley!? - csattant fel McGalagony.
- Ki vagyunk csapva az iskolából, nem? - Harry gyorsan Dumbledore-ra nézett.
- Még nem - szólt az igazgató. - De a súlyos kihágás, amit elkövettetek, nem maradhat kö-
vetkezmények nélkül. Még ma este írok a szüleiteknek. Ezenkívül figyelmeztetnem kell rá bennete-
ket, hogy ha még egyszer ilyet csináltok, valóban kénytelenek leszünk megválni tőletek.
Piton olyan arcot vágott, mintha azt hallotta volna, hogy elmarad a karácsony.
- Dumbledore professzor - kezdte, majd megköszörülte a torkát -, ezek a tanulók megszegték
a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényt, megrongáltak egy öreg és értékes fát... két ilyen
súlyos vétség...
-A fiúk büntetését McGalagony professzor szabja ki - jelentette ki higgadtan Dumbledore. -
Mivel az ő házának tanulói, ebben ő az illetékes. - Most McGalagonyhoz fordult. - Vissza kell men-
nem a nagyterembe, Minerva. Maradt még egy-két kihirdetnivalóm. Jöjjön, Perselus, kóstoljuk meg
a tejsodós lepényt. Nagyon finomnak tűnik.
Piton gyilkos pillantást vetett a fiúkra, de hagyta magát kitessékelni saját szobájából. Harry
és Ron hármasban maradtak McGalagonnyal, aki még mindig úgy nézett rájuk, mint sas a zsákmányára.
|