Harry hatalmasat sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Most már biztonságban van. Kizárt dolog,
hogy Piton Dumbledore jelenlétében bántani merje őt.
Talán ezért is vágott Piton olyan dühös képet, mikor a csapatok kivonultak a pályára. Még a
lelátón ülő Ron is észrevette.
- Még sosem láttam Pitont ilyen mérgesnek - fordult Hermionéhez. - Nézd, elkezdték!... Jaj!
Valaki beletérdelt a tarkójába. Malfoy volt az.
- Bocs, Weasley, nem vettelek észre. - Malfoy rávigyorgott Crakra és Monstróra. - Kíváncsi
vagyok, ma meddig bír Potter a seprűjén maradni. Ki akar fogadni? Nem fogadunk, Weasley?
Ron nem válaszolt. Piton épp büntetőt ítélt a Hugrabug javára, mert felé ütött egy gurkót George Weasley. Hermione összes ujját keresztbe téve sandított fel Harryre, aki úgy körözött a pálya
fölött, mint az áldozatra leső héja.
- Tudjátok, hogyan válogatják össze a griffendélesek a csapatukat? - szólalt meg fennhangon
Malfoy pár perccel később, amikor Piton minden ok nélkül újabb szabaddobást ítélt meg a Hugrabugnak. - Azokat válogatják be, akiket sajnálnak: Pottert, akinek nincsenek szülei, Weasleyéket,
akiknek nincs pénzük - csak Neville Longbottom hiányzik közülük, akinek nincs esze.
Neville fülig pirult, de gyorsan összeszedte magát. Hátrafordult, és farkasszemet nézett Malfoyjal.
- Tucatnyi Malfoynál is többet érek - dadogta.
Malfoy, Crak és Monstro a hasukat fogták a nevetéstől. Ron még mindig nem merte levenni
a szemét a meccsről, de azért megjegyezte:
- Ez a beszéd, Neville.
- Longbottom, ha az ész aranyból volna, te szegényebb lennél, mint Weasleyék, pedig az
nagy szó.
Ron idegei már amúgy is pattanásig feszültek Harry miatt. - Figyelmeztetlek, Malfoy, még
egy szó, és...
- Ron! - vágott a szavába Hermione. - Harry...!
- Mi...!? Hol...!?
Harry váratlanul látványos zuhanórepülésbe kezdett. A közönség tapssal jutalmazta a mutatványt. Hermione felállt, és a szájába dugta keresztbe tett ujjait, úgy szorított a puskagolyó módjára
száguldó Harrynek.
- Szerencséd van, Weasley - élcelődött Malfoy. - Potter talált neked valami aprópénzt a földön.
Ez már több volt a soknál. Malfoynak megijedni se volt ideje, máris a földön találta magát,
mellkasán Ronnal. Neville - rövid habozás után - hátramászott segíteni.
- Gyerünk, Harry! - sikította Hermione. Felugrott a padra, úgy meredt barátjára, aki most
egyenesen Piton felé suhant. Észre sem vette a pad alatt birkózó Ront és Malfoyt, se azt a puffogó-
nyögdécselő gombócot, ami eredetileg Neville, Crak és Monstro volt.
Ódafent a levegőben Piton megfordította seprűjét. Épp csak annyit látott, hogy elsuhan mel-
lette valami piros - a következő pillanatban Harry kijött a zuhanásból, és diadalmasan a magasba
lendítette karját. A cikesz ott volt a markában.
A közönség tombolt. Új rekord született! Senki nem emlékezett olyan kviddicsmeccsre, ahol
a fogó ilyen gyorsan elkapta a cikeszt.
- Ron! Ron! Hova tűntél? Vége a meccsnek! Harry megnyerte! Nyertünk! Vezet a Griffend-
él! - Hermione az örömtől sikoltozva táncolt a lelátó padján, és átölelte az előtte ülő Parvati Patilt.
Harry fél méterrel a föld fölött leugrott a seprűjéről. Még mindig azt hitte, hogy csak álmo-
dik. Hát sikerült - a meccs alig öt percig tartott. A Griffendél-szurkolók betódultak a pályára. Piton
is leszállt a földre - sápadtan, elfehéredett ajakkal meredt Harryre, de egy szót sem szólt.
- 87 -Harry egy kéz súlyát érezte a vállán, s mikor hátrafordult, Dumbledore mosolygó arcát pil-
lantotta meg.
- Gratulálok - szólt a professzor olyan halkan, hogy csak Harry hallhatta. - Látom, sikerült
túltenned magad azon a tükördolgon... Szorgalmas voltál... Ennek örülök.
Piton kiköpött mérgében.
Egy órával később Harry kilépett az öltözőből, hogy visszavigye a Nimbusz Kétezrest a sep-
rűtárolóba. Talán még soha nem volt ennyire boldog. Úgy érezte, most végre tett valamit, amire
büszke lehet - többé senki nem mondhatta rá, hogy csak a neve híres.
Soha nem érezte még ilyen édes illatúnak az alkonyi szellőt. Végigsétált a nedves füvön, és
felidézte magában az elmúlt egy óra boldog kavalkádját: a Griffendél-szurkolók a vállukon hordoz-
ták körül őt; Ron és Hermione ugráltak örömükben, és messziről integettek neki. Ronnak a vérző
orra alatt is fülig ért a szája.
A seprűtárolóhoz érve Harry megállt, a deszkaajtónak vetette a vállát, és felnézett a Roxfort-
ra. Az iskola ablakait vörösre festette a lenyugvó nap fénye. Vezet a Griffendél. Hát mégis sikerült...
Megmutatta Pitonnak!
Apropó Piton...
A kastély lépcsőjén csuklyás alak tűnt fel. Szemmel láthatóan kerülni akarta a feltűnést: lesi-
etett a lépcsőn, és szinte futva indult el a tiltott rengeteg irányába. A látvány egy csapásra kizökken-
tette Harryt boldog mélázásából. Észrevette, hogy a titokzatos alak kissé sántít. Piton...
Amíg a többi tanár és a diákok vacsoráznak, Piton titkos látogatást tesz az erdőben. Vajon
miben sántikál?
Harry a lába közé kapta a Nimbusz Kétezrest, és felröppent a magasba. Elsiklott az iskola
fölött, s csak akkor pillantotta meg újból a professzort, mikor az már épp elérte az erdő szélét.
Egy szempillantás múlva Piton eltűnt a rengetegben. Harry nagy, lassú köröket írt le a fák
koronái fölött, és a lombokat fürkészte. Egyszer csak beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét. Eresz-
kedni kezdett, és leszállt egy toronymagas bükkfára.
Seprűjét szorosan magához ölelve addig mászott egy vastag ágon, míg alkalmas helyet nem
talált a leskelődéshez. Piton nem volt egyedül. Egy homályba burkolózó tisztáson állt, Mógus társa-
ságában. Harry nem látta a turbános professzor arcát, de akadozó beszédéről felismerte őt. Mógus
most még a szokásosnál is jobban dadogott. Harrynek hegyeznie kellett a fülét, ha el akart csípni
egy-két mondatot.
- ...ne-nem tudom, mi-miért éppen itt akartál ta-találkozni velem, Perselus...
- Úgy gondoltam, jobb, ha ez köztünk marad - felelte hűvösen Piton. - A diákok előtt nem
beszélhetünk a bölcsek kövéről.
Harry a nyakát nyújtogatta. Mógus motyogott valamit, de Piton a szavába vágott.
- Rájöttél már, hogyan lehet kijátszani Hagrid bestiáját?
- De-dehát Perselus, én...
- Ne akarj magadra haragítani, Mógus! - csattant fel Piton, és még közelebb lépett a pro-
fesszorhoz.
- Ne-ne-nem tudom, hogy mi-mire...
- Dehogynem, nagyon is jól tudod, hogy mire célzok: Egy bagoly olyan hangosan huhogott
fel, hogy Harry kis híján leesett a fáról ijedtében. Mikor összeszedte magát, ezt hallotta:
- Vesd be a kis hókuszpókuszodat. Én tudok várni.
- De-de-de én nem...
- Hát jó - vágott a szavába Piton. - Hamarosan újra elbeszélgetünk. Addig fontold meg a dol-
gokat, és döntsd el, hogy kihez akarsz hűséges lenni.
Azzal Piton az arcába húzta csuklyáját, és faképnél hagyta Mógust. A professzor csak állt a
tisztáson, és dermedten nézett a távozó Piton után.
|