Örömmel jelentem ki, hogy újra magamnál vagyok, de ez a hülye szoba még mindig itt van! Úgy látszik nekem ma semmi sem jó. Nem baj! Miatta van! Ha nem készített volna ki azzal a maskarával, már rég otthon lennék. Természetesen nem hiszem el, hogy James Potter állt előttem. Még nem lettem teljesen lökött! Na jó, koncentráljunk! Mi lenne a legjobb megoldás? 1: Leordítom a srác haját, amiért szemétkedett velem. 2: Csendesen és szépen kifejtem neki, hogy mekkora egy idióta és emellett még közveszélyes is. 3: Nem beszélek vele, hanem egyszerűen kirontok a házból.
A harmadik megoldás a legjobb. Remek akkor húzom is a csíkot. Boccs, húznám, ha egyesek nem törték volna rám az ajtót.
- Ugye nem ébresztettelek fel? – nincs mese, ki kell nyírnom ezt a barmot a szent cél érdekében.
Ezzel az elhatározással neki rontottam, de ő gyorsabb volt. A fene…
- Mi a bajod? – igazán irigylem a hangját, egyszerűen fantasztikus, csak nem fél méterről.
- Semmi, semmi. Csak gondoltam kipróbálom a reflexeidet. Megnyugtatlak kitűnőek. – próbálkozni szabad, bár ez elég gyenge volt.
- Aha. – nos asszem nem ejtették a fejére, kár…
- Mit is mondtál, hogy hívnak?
- James Potternek. Te viszont még nem válaszoltál az én kérdésemre.
- Annie Esmile. Miért nem mondod meg, mi a neved?
- De már mondtam! Kétszer is!
- Figyelj, nem hülyültem meg. Az a James Potter, aki úgy néz ki, mint te, nem létezik! Lennél szíves levenni az álarcodat?
- Te meg lennél szíves nem üvölteni? – és még ő mondja? – Nem értem miről beszélsz, talán beüthetted a fejedet. (Itt már halk a hangja, de engem aztán ne sajnáljon senki!)
- Ne beszélj marhaságokat! Te is tudod, miről beszélek!
- Nem, nem tudom, és ha most lennél szíves utánam fáradni.
- Minek?
Ha most valaki azt hiszi, hogy válaszolt ez a bunkó, akkor téved. Szépen fogta magát és kidobott a szobából. Lementünk egy emelettel lejjebb, ahol már vártak ránk. Pontosabban egy férfi és egy nő. Hasonlítottak a srácra, bár inkább a pasi, úgyhogy feltételeztem az ősei.
- Á, látom, már jobban vagy! – a fenéket, úgy szédültem, majd lehánytam az ál-Jamest.
- Igen, persze. Hol vagyok és kik maguk?
- Szegény gyerek, nézz rá, mennyire kétségbe esett! – sóhajtott fel a nő.
- Mondjon már valamit valaki a marhaságokon kívül! Azt a jó… - itt levágtam egy gyönyörű és pazar káromkodást, igazán büszke lehetek a szókincsemre.
- Nyugi már. – sziszegte a fülembe a kis srác.
- London, Starway utca 23. – közölte nemes egyszerűséggel a csaj. Én meg agyvérzést kaptam.
- Mit akarnak maguk tőlem?
- Mi csak…
- Semmi baj beviszem a szobámba, mutatok neki néhány játékot és lenyugszik. – rájöttem, utálom ezt a srácot.
- MI VAN?
Ő győzött. Egyszerűen bevonszolt egy másik szobába. Mondjuk ez a helység tényleg megnyugtató. Olyan rumlis, mint az enyém otthon, elszórva mindenféle fiús vacak, plusz néhány büdös zokni, és rengeteg könyv. Azt hiszem megállt a szívverésem. A könyvek szinte csak a kvidiccsel foglalkoztak. Megnézem, azért nem lehet ilyen kis semmiségekkel hülyíteni engem. A srácnak nagyon tetszett, hogy a könyveire rátapadtam. Ki nyitok egyet, hátha csak átverés, és… Nem az. A könyv tele van MOZGÓ képekkel. Kész, ez tényleg sok, kiakadtam.
- Szeretsz kvidicsezni? – nem látja az arcomat, ez tuti. Másképp reagált volna.
- Nos, azaz igazság, hogy én még soha nem játszottam.
Kezdem elfogadni, hogy ez a fiú James. Neki kell lennie! Ezt nem lehet megoldani így! Ez nem átrázás. Nem hiszem el. Alig merem kimondani, de azt hiszem belecsöppentem egy nem éppen minden napi történetbe.
- Akkor gyere, játszunk. – rámkacsint, azt a büdös francba, hogy nem veszi észre, mindjárt elpatkolok a sokktól! – Biztos szeretni fogod!
- Persze, csak az a gáz, hogy én még soha nem ültem seprűn, ráadásul mugli vagyok.
Ezt nem hiszem el! Kiröhög! Azt a tapló, szemét mindenségit, hogy itt valaki milyen idegesítő!
- Nem lehetsz mugli, mert ők nem is értik ezt a szót! – mindjárt megfullad, de nem baj, szurkolok.
- Fogd föl, hogy én ezt a Harry Potter könyvekben olvastam!
- Bizonyítsd be!
- Ha haza kísérsz, azonnal!
- Nem, én nem úgy gondoltam. Itt a pálcám, varázsolj!
- NEM TUDOK!
- Azt mondtam, itt van a pálcám, varázsolj! Nem érdekelnek a gyenge kifogásaid, bizonyíts!
Szegény ördög, hogy mekkorát fog csalódni bennem. Nem baj, mindig is ki akartam próbálni milyen lehet. Ne foglalkozz semmivel Annie! Ha kiderül, hogy mégis tudsz varázsolni, az csak jó neked! Nem bánom…
- Na jó, megpróbálom. – ezzel a pálcája után nyúltam. – Wingardium Leviosa!
És itt jött a poén. Ugyanis az ágy, amire mutattam, a pálcával el kezdett szépen lassan felemelkedni…
- Jézusom. – ha eddig azt mondtam sokkot kaptam, akkor ehhez képest az nem volt semmi!