30. fejezet - A vádlott
Ahogy ott hevertek az utca közepén, körülöttük a szaladgáló aurorok serényen végezték dolgukat. Harry épp csak fölpillantott, mikor meglátta, hogy Kingsley egy összevert arcú fiatal férfit taszigál maga előtt. Hermione észrevette a fiú furcsa tekintetét, majd odakapta pillantását, hogy lássa vajon mit néz barátja. Elszörnyedve figyelte, ahogy egykori legjobb barátjukat elvezetik az aurorok.
A vádlott
Ahogy ott hevertek az utca közepén, körülöttük a szaladgáló aurorok serényen végezték dolgukat. Harry épp csak fölpillantott, mikor meglátta, hogy Kingsley egy összevert arcú fiatal férfit taszigál maga előtt. Hermione észrevette a fiú furcsa tekintetét, majd odakapta pillantását, hogy lássa vajon mit néz barátja. Elszörnyedve figyelte, ahogy egykori legjobb barátjukat elvezetik az aurorok.
- Hogy süllyedhetett idáig? – szakadt ki a kérdés Ginnyből, aki inkább el is fordította tekintetét. Mélységesen csalódott volt, hiszen tulajdon testvére árulta el őket.
- Nem tudom, Gin, de ennek már vége. – A fiú fáradtan átölelte barátnőjét, majd végre szabadon is megcsókolhatta. Eddig rettegett, hogy a lánynak valami baja lesz miatta, most viszont már semmi sem állt az útjába. Voldemort halott, a halálfalók többségét elfogták, akik pedig szabadlábon vannak, nem jelentenek túl nagy veszélyt. Pár perc üldögélés után végre elég erőt éreztek magukban, hogy fölálljanak. Harry még mindig hitetlenkedve nézett körbe, majd a közelben álló emberekre lett figyelmes. Mateo a város patikáriusa több sebből vérzett, de előrébb valónak tartotta, hogy másokat lásson el elsőnek. Körülötte ott sertepertélt az a kislány, akit Voldemort túszul ejtett. A kislány észrevette őt, majd szélesen elmosolyodott, és odaszaladt hozzá. Aprócska kezeivel átölelte a fiú lábait, majd vékonyka hangon szólalt meg.
- Köszönöm szépen Harry, hogy megmentettél. – A kicsi szemei csillogtak az örömtől, ahogy fölnézett a fiúra. Harry most érezte csak igazán, hogy mindez mit jelent. Vége a harcoknak, az állandó rettegésnek, a menekülésnek. Most már nyugodtan élhet, és nem kell mindig a háta mögé néznie.
- Szívesen csöppség. – A kislány elnevette magát, majd visszaszaladt Mateohoz, aki éppen a kicsi anyját látta el. A férfi odafordult a fiatalok felé, majd bólintott egyet. Hermione karon ragadta a fiút, majd elkezdte húzni maga után.
- Hova viszel, Hermione?
- Ideje hazamenned, Piton is biztosan ott vár már rád. – Harry a homlokára csapott, majd sietősen elindul a menedékház irányába. Draco, Hermione és Ginny alig bírták követni, a végén pedig már szaladtak.
Lihegve és kitikkadtan érkeztek meg. Ez a futás volt a levezetője a csatának, itt már nem az életükért futottak. Harry sohasem érezte magát ennyire szabadnak. Ki tudott volna futni a világból is, és meg is tette volna, ha nem loholtak volna nyomában barátai. A ház közelébe érve már látták a fényeket. Furcsa mód nem csak a nappaliban volt világosság, hanem az egész házban. Ahogy benyitottak, megjelent előttük Tonks fülig érő vigyorral. Egy határozott mozdulattal átkarolta Harryt, majd adott neki egy óriási cuppanós puszit. Remus a háttérből figyelte az eseményeket, és csak a fejét csóválta.
- Dora, ha azt akarod, hogy féltékeny legyek, kezdj ki idősebb férfiakkal, annál, mint akit most ölelgetsz. – A nő kiöltötte nyelvét, majd ellibegett a férfi előtt.
- Talán igazad van, még nálad is idősebb pacákkal kéne kezdenem… - Egy cinkos mosolyt váltott az ajtóban álló lányokkal, és elvonult a konyha felé.
- Remus, hol van az apám?
- Odafönt, és nagyon morcos, mert Molly ápolja. – Ginny elhúzta a száját, majd kicsit bátortalanul nézett Harryre.
- Akkor gyorsan mentsük meg apádat, ha nem akarjuk, hogy félárva legyek. – Ginny már el is indult fölfelé, mikor a többiek még csak odalent ácsorogtak.
- Harry… szép munka volt. – Remus bátorítóan a fiú vállára tette a kezét.
- Tudom, csak még mindig nem fogtam föl… - hangja kissé rekedten csengett. Végül Remus is elvonult Tonks után, míg Hermione és Draco a lányok szobája felé vették az irányt. Harry és Ginny megcélozták Piton szobáját, ahonnan egy aggodalmas női hang szűrődött ki.
- Perselus Piton, nem érdekel, hogy mit mondasz, te most akkor is fekve maradsz! – Molly Weasley minden szigorúságát összeszedve próbálta meg ágyban maradásra bírni a férfit, akinek látszólag minden vágya az volt, hogy fölkelhessen.
- De ha egyszer nincs semmi bajom… - morogta Piton, miközben az ajtóban megjelent fia és Ginny. Némán nézte Harryt, ahogy ott állt, vidáman, de kimerülten. Ginny avatkozott közbe azzal, hogy édesanyja lássa el Draco sebeit is, mivel szegény fiúval senki sem törődik. A nőben föllángolt az anyai szeretet és azonnal kapva magát, átsietett a másik szobába.
- Ginny, ezért Draco meg fog ölni. – vetette oda Harry, majd elvigyorodott.
- Engem már nem érdekel, csak most már hagyjon békén… - nyüszített Piton. Ginny is elhagyta a szobát, hogy apa és fia egyedül lehessenek. Harry közelebb lépett a férfihoz, majd leült annak ágyára. Perselus nem találta a megfelelő szavakat, csak nézte fiát. Az ő nagyszerű fiát.
- Szóval… akkor most vége, vagyis majdnem. Gondolom, még pár tárgyalásra el kell mennünk. – kezdett bele Harry.
- Igen, sajnos ez még nem zárult le, rengeteg tárgyalás lesz, és sajnos lesz köztük néhány igen kellemetlen is. – Harry tudta, hogy Ronról van szó, de valahogy igyekezett ezt kiverni a fejéből.
- Igen, de ne beszéljünk most erről. Csak örülni akarok, hogy akiket szeretek mind jól vannak, és túlélték. – Már látszott a fiún, hogy nagyon kimerült, és egyre laposabbakat pislog. Perselus egyszerűen odahúzta maga mellé, hogy Harry kényelmesen elfeküdhessen.
- Akkor most csak pihenj, én pedig majd vigyázok rád, Harry. – Perselus eligazított pár tincset Harry homlokából, majd halkan megszólalt.
- Nagyon büszke vagyok rád, kisfiam! – Harry már félig aludt, de még így is egy elégedett mosoly kúszott az arcára. Boldog volt, hogy apjával lehet, hogy a barátai élnek, és hogy a harcoknak vége. Viszont annak örült a legjobban, hogy érezhette édesanyja érintését, és hogy hallhatta hangját. Ezt örökre belevéste az emlékezetébe.
A napok olyan gyorsasággal pörögtek, mintha csak egy időnyerővel haladnának előre. A csatában szerzett sérülések lassan behegedtek, míg az újságcikkek hatalmas vihart kavartak. Az utóbbi egy hét során folyamatosan Harry volt a címlapon. „Harry Potter legyőzte Őt, akit Nem Nevezünk Nevén-t” vagy „Harry Potter valóban Perselus Piton ex-halálfaló fia?” máskor magánéletében vájkálva terítékre került a Ginnyvel való kapcsolata, „Harry Potter már el is jegyezte Ginevra Weasley-t vagy ezek még csak kezdődő szárnycsapkodások a fiatal pár részéről?” Harry idegesen vágta le az aznapi Prófétát, mikor azon óriási szalagcímben Ron nevét olvasta.
- Valami baj van? – kérdezte Hermione, mire Harry az újságra mutatott. A lány elvette és hangosan olvasni kezdte.
Ronald Weasley áruló, avagy ártatlan?
A Reggeli Próféta biztos forrásokból értesült, hogy Ronald Weasley tárgyalását valóban előrébb hozták. Kérdezem én, hogy vajon mi okból? Netán felszínre kerültek olyan bizonyítékok, melyek mentségéül szolgálnak eme gyarló léleknek? A Minisztérium hallgatásba burkolózik, a Weasley család szintén nem nyilatkozik, és Harry Pottert azóta sem látta senki. Vajon mi történik a holnapi tárgyaláson? Fölmentik a fiatal férfit, akárcsak annak idején Perselus Pitont, a volt halálfalót? Ez a cikkünk most csupa kérdésekből áll, amire remélhetőleg hamarosan válaszokat is kapunk. Mindamellett jó lenne tudni, hogy Hermione Granger hogyan vélekedik kedvese tetteiről… - Hermione nem bírta tovább, majd elhajította az újságot az egyik sarokba.
- Hogy én mennyire gyűlölöm ezt a nőt! – kiáltotta föl dühösen, majd fölvonult az emeletre.
- Komolyan, ez a Vitrol egyre rosszabb lesz, pedig Hermione még rendes is volt vele. – morogta Ginny, miközben odaült Harry ölébe és hozzábújt.
- Ő már csak ilyen. Egy pletykaéhes firkász, de szerintem Hermione még nem zárta le ennyivel a dolgot. – A kijelentésre Draco is fölkapta a fejét.
- Gondoljátok, hogy… esetleg Weasley mellett fog tanúskodni? – A kérdés hallatán Harry elkomorodott. Igazából még saját magának is kétségei voltak a tárgyalás végkimenetelével kapcsolatban. Idegesen várták a másnapot, hogy végre teljesen lezáruljon az életüknek ezen szakasza.
Másnap kora reggel már a Minisztériumban voltak. Szerencsétlenségükre nem tudták elkerülni az újságírók erőszakos hadát, és pont beléjük botlottak.
- Mr Potter! Válaszolna pár kérdésünkre? A vádlott ellen vagy mellette fog tanúskodni? Hogy érzi magát, mióta legyőzte Tudjukkit? Milyen a kapcsolata a Weasley családdal, nem fél, hogy a vádlott elítélése után önt már nem látják ott többé szívesen? – Ginnynek valahol itt lett elege az egészből.
- Már megbocsássanak, de a magánéletünk csak ránk tartozik, ebbe pedig a család is bele tartozik. Nem nyilatkozunk, viszont annyit elárulhatok, hogy a bátyám hibázott, a döntés a Wizengamot kezében van. Mi pedig köszönjük, de a döntéstől függetlenül kitartunk Harry mellet. További szép napot! – Azzal Ginny kézen ragadta Harryt, és eliramodott vele a tárgyalóterem felé.
- Ez szép volt, de nem félsz, hogy csúnya dolgokat fognak rólad írni? – cikizte érte Draco, mire csak egy csúnya pillantást kapott. Odabent már legalább száz ember várakozott. Mivel Ron tárgyalását nyilvánossá tették, így még több embert vártak. Harry és Hermione helyet foglaltak a tanúk közt, és egyre nagyobb feszültséggel várták. Pontban reggel nyolckor a Wizengamot tagjai bevonultak a tárgyalóterembe. Ritka volt, hogy a bíróság teljes létszámmal képviselteti egymást, de ez egy eléggé rendhagyó tárgyalás volt. Harry vett egy mély levegőt, mikor a vádlottat bekísérték és a vallató székhez láncolták. Hermione szája megremegett, keze pedig ökölbe szorult. Szörnyű volt így látni egykori barátját.
- A vádlott, Mr Ronald Bilius Weasley, több varázsvilági bűncselekményt követett el. Megnevezve: főbenjáró átkok használata, illegális zsupszkulcs használata, egy antiszociális és rasszista szervezethez való csatlakozás, vagyis a halálfalókkal való szövetkezés, valamint többrendbeli árulás, és emberi életek veszélyeztetése… - sorolta egy középkorú mágus, mire a Wizengamot főmágusa leintette.
- Azt hiszem ennyi bőven elég, nos más esetben önt, Mr Weasley, már elfogása után két nappal dementor csókra ítélték volna – a fiú megborzongott. – De mint azt tudjuk, ön hosszú ideig a jó oldalon állt, tehát kíváncsian várjuk a magyarázatát, hogy mégis miért árulta el a társait, és állt be az ellenség sorai közé. – Az idős mágus hangja kissé rekedten csengett, de még az utolsó sorban ülők is tisztán hallották. Harry idegesen megfeszült a helyén, kínszenvedés volt neki ezt az egészet végigülni. Ron összeszűkült szemekkel nézett körbe, és mikor meglátta az oldalt ülő Hermionét, kissé elvigyorodott.
- Mindent érted tettem… - a lány ezt a pár szót is megbotránkoztatónak tartotta, ellenben a teremben lévő emberek érdeklődve fordultak a lány felé. Hermione zavarban volt, nem tudta, mi idegesíti jobban Ron hazudozása vagy az őt bámuló emberek.
- Elnézést kérek bíró úr… - szólt közbe az első sorban ülő Draco, akinek tárgyalása már három napja lezajlott, és minden tekintetben ártatlannak ítélték.
- Mondja, Mr Malfoy.
- Uram, tisztelettel… lenne egy kérésem. Szeretném, ha Ronald Weasley is Veritaserum hatása alatt vallaná be az igazat. Úgy vélem, ha én is képes voltam vallomást tenni a szer hatása alatt, akkor ő is képes lesz rá. Így viszont félek, hogy megpróbálja megtéveszteni mind önöket, mind egykori barátait. – Ron sziszegve kapta oldalra a fejét, de így sem látta Draco arcát. A főmágus bólintott, majd odahívta magához az egyik aurort, akinek egy kis fiolát adott. Az auror odasétált a leláncolt Ron mellé, majd a fiú akarata ellenére leöntötte annak torkán a bájitalt. Alig fél perc elteltével, Ron már készségesen válaszolt minden kérdésre.
- Tehát, Mr Weasley, válaszoljon a kérdésünkre. Mikor állt be ön a halálfalók közé? – Ron egy kicsit még hezitált, majd vontatottan válaszolt a feltett kérdésre.
- Hatodév után, mikor Harryékkel bujkáltunk… egyszer összevesztünk, és én kiléptem a védőkörökön kívülre. Akkor hiába próbáltam visszamenni, nem tudtam, közben besötétedett és… ők rám találtak.
- Kik találtak magára? – kérdezte immár egy nő.
- Bellatrix Lestrange, és még pár halálfaló. Elvittek a Nagyúr elé, aki rávezetett a helyes útra. Harrynek semmi esélye nem volt ellene, hiszen csak egy átlagos kölyök volt. A Nagyúr kegyesen bevett szolgái közé, én pedig valahol meg is könnyebbültem. Megígérte, hogy a családomnak nem esik bántódása…
- Értem, és Miss Granger? – Ron nagyot nyelt, majd erőt véve magán alig hallhatóan suttogni kezdett.
- Az elején még őt is megakartam védeni, ezért vittem magammal, viszont ő elárult engem, és Harry mellé állt. Persze nem ő tehet róla, hogy nem tudja értékelni a lovagiasságot, hiszen csak egy sárvérű… - az utolsó szóra többen megbotránkozva nézték a fiatal férfit. Hermione rezzenéstelen arccal tűrte a szavakat.
- Megbánta a tetteit, Mr Weasley? Miként vélekedik a dolgoról? – kérdezte a főmágus, mire a fiú ráemelte ködös tekintetét.
- Megbántam, de csak azt a részét, hogy a családomat akartam védeni és azt a sárvérűt. Ha újra kezdhetném, magam végeznék vele, és a családommal is, hiszen… sárvérűeknek és vérárulóknak nincs helye köztünk! – Hangos morajlás vette kezdetét a teremben, többen fölálltak és követelték a dementor csókot a fiú számára, mások tüntetőleg kivonultak a teremből. A fényképező gépek megállás nélkül kattogtak, míg a pennák hangos sercegése betöltötte a termet. Ron családjából egyedül húga jelent meg, viszont ő semmilyen érzelmet nem mutatott a külvilág felé. Draco sajnálkozón a lány karjára tette kezét, mire az pislogott párat.
- Ginny jól vagy? – kérdezte suttogva, mire a lány bólintott.
- Jobb, hogy anyáék nem jöttek, ebbe belehalt volna, az biztos! – állapította meg a lány, majd inkább a Wizengamot tagjait kezdte el figyelni.
- Azt hiszem a Wizengamot tagjai most visszavonulnak, hogy meghozzanak egy nagyon nehéz döntést. – A bírák fölálltak és kivonultak, Harry pedig gyorsan odasietett Ginnyhez.
- Jól vagy?
- Persze, de miért kérdezi ezt mindenki? Inkább Hermionéval foglalkozzatok, szerintem pár perc és hányni fog – hadarta a lány, ahogy elnézte barátnőjét, aki egyre sápadtabb és szürkébb arcszínt öltött föl. Draco odasétált hozzá, és kézen fogva elvezette egyenesen a mosdók felé. Páran pusmogva összesúgtak a hátuk mögött, de a lányt ez teljesen hidegen hagyta. Nem tudott földolgozni egy ekkora mértékű árulást, mint amit a fiú pár perce bevallott. Csak az ítélethirdetésre tértek vissza, de ezt a lány már valahogy nem is bánta. Rettegett attól, amit hallani fog.
A Wizengamot bevonult, és a főmágus összeszűkült szemekkel nézett a székhez láncolt fiúra.
- A Wizengamot, meghozta a döntést. – pár pillanat alatt néma csönd lett a teremben. – A vádlottat bűnösnek találtuk, és ötvenegy-negyvenkilenc ellenében életfogytiglani szabadságvesztésre ítéljük. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy csupán két szavazaton múlott, hogy nem ítélték dementor csókra. – A jelenlevők felhördültek, és rögtön megindult a találgatás, hogy vajon kinek köszönheti a fiú az életét. Ezután a bíróság visszavonult, Ront pedig elvitték egyenesen Azkabanba. Hermione lábai még mindig remegtek, ahogy a kijárat felé tartottak.
- Már vége van… - suttogta Ginny barátnője fülébe.
- Igen, már vége. – válaszolt amaz. Odakint a riporterek persze megint megrohamozták őket, de most már az aurorok kergették el az idegesítő firkászokat.
- Sziasztok! – hangzott egy kedves női hang pár méterről. Tonks volt az, aki feléjük sietett.
- Szia, Tonks! – köszöntek szinte kórusban, mire a rózsaszín hajú nő elmosolyodott.
- Piton már vár titeket, neki is van egy meglepetése. – Harrynek fogalma sem volt róla, hogy vajon mi lehet az, de örült neki, hogy hazatérhet. Hermionét nem akarták elengedni, így Draco, és ő karon fogták, majd hoppanáltak, míg Ginny elindult haza, hogy elmesélje családjának a történteket.
Dracoék a kertben üldögélve találták a férfit, aki érdeklődve figyelte a megjelenő hármast.
- Úgy látom megszületett a döntés. – morogta, majd belekortyolt az előtte lévő csésze kávéba.
- Igen élete végéig élvezheti egy magánlakosztály kényelmét az Azkabanban. – Hermione nagyot sóhajtott, majd lerogyott a kerti székek egyikére.
- Ne bánkódjon, Hermione, jobb lesz így. – A lány bólintott, majd elvett egy süteményt a tálcáról.
- Tudom, csak nem értem, hogyan csúszhat félre valakinek ennyire az élete. – Ez inkább egy költői kérdés volt, így választ nem is kapott.
- Elég Ronból! Mesélj, egy rózsaszín madárka azt csiripelte, hogy van egy meglepetésed. – kezdett bele Harry, mire Piton felvonta az egyik szemöldökét.
- Ez a madárka túl sokat beszél… de végül is, már mindegy. Úgy volt, hogy a tárgyalásom három nap múlva lesz, viszont ezt valamiért megváltoztatták. Emlékeztek, hogy tegnap Roxfortba kellett utaznom. – A három fiatal bólintott. – A főmágus már ott várt, és hosszan elbeszélgetett Albus festményével. A lényeg, hogy az igazgató levelével, valamint a portré vallomásával, illetve Voldemort híresztelése miatt… véglegesen felmentettek, és visszamehetek Roxfortba dolgozni, mint SVK tanár. – Harry önkéntelenül is felugrott az asztaltól, majd örömujjongásba kezdett. Rájuk is fért végre egy kis nyugalom, és ez a hír most tényleg tökéletes volt.
- Ez de jó! De akkor ki tanítja majd a bájitaltant? Viszont lesznek, akik nem örülnek majd ennek ennyire… tudod, a diákok. Piton a rettegett pinceszörny ismét akcióban, második felvonás. – Draco a végét már majdnem elnevette, viszont a hatás nem maradt el, mivel még Hermione is halkan kuncogni kezdett.
- Ha-ha, akkor szokjatok hozzá. Találunk majd valakit a posztra… és az órán nincs kivételezés… mostantól.
- Rendben, apa, de te is ígérj meg valamit, többé nem keveredsz bajba. – Harry leírhatatlanul boldog volt, hiszen immáron megvolt mindene, az otthona, a családja, és a béke. Ennél többet nem is kívánhatott volna.
- Nem, nem keveredek, de remélem, ezt ti is betartjátok… - a fiatalok összemosolyogtak, majd hátuk mögött keresztbe tett ujjakkal hevesen bólogatni kezdtek.
- Még hogy, mi?
- Bajba?
- Az kizárt. Olyannak ismersz minket? – fejezte be Draco, majd egy újabb felszabadult nevetésben törtek ki mind a hárman.
- Igen. Pontosan, olyannak…
|