31. fejezet - Megtalálni a boldogságot
Odakint a decemberi hóesés fehér fátylat terített a vidékre. A kastély ódon falai mögül nyüzsgés zaja szűrődött ki. Lassan közeledett a Karácsony, és egyben a téli szünet, melynek a diákok örültek a legjobban.
Megtalálni a boldogságot
Odakint a decemberi hóesés fehér fátylat terített a vidékre. A kastély ódon falai mögül nyüzsgés zaja szűrődött ki. Lassan közeledett a Karácsony, és egyben a téli szünet, melynek a diákok örültek a legjobban. A vidám nevetés, és a boldog sikongatások közepette csak egy alak ült némán az egyik emeleti ablak előtt, egyre a kinti messzeséget bámulva. A fiú gondterhelt arcán nyoma sem volt boldogságnak, vagy bármilyen más örömnek. Kezében egy kis dobozt szorongatott, mintha az lenne minden kincse. És valóban… az is volt. A folyosón közeledő léptek zaja törte meg a viszonylagos csönget. Három diák közeledett felé. Az elöl siető pár vidáman lebegtette maga előtt kis csomagját, míg az utánuk siető magányos alak némán követte őket. A fiú gyorsan zsebébe csúsztatta a kis dobozt, majd egy mosolyt erőltetve arcára, intett nekik.
- Helló, haver! Látom már összepakoltál… - Állapította meg Harry, a másik fiú ládájára pillantva. Ginny kissé furcsállotta a fiú hallgatagságát, de nem akart beleavatkozni a dologba.
- Lassan menni kell, már csak ránk várnak. Egy óra múlva a többiek is indulnak haza. – felelte gyorsan Draco, hogy elterelje figyelmét a hátul álldogáló lányról.
- Apa már hazament tegnap este, azt mondta meglepetése van, bár fogalmam sincs, hogy mi lehet az… - Végül Harry nyomában fölsétáltak az igazgatói irodához, ahol McGalagony már várta őket.
- Na végre! Azt hittem már sohasem érnek ide. Nekem is dolgom van, nem csak az, hogy magukra várok, most pedig induljanak. Piton professzor már várja magukat.
- Köszönjük, igazgatónő. Kellemes ünnepeket és a vacsorán találkozunk. – hadarta Ginny a többiek helyett, akik jobbnak látták mielőbb elhagyni a helyiséget a kandallón át.
Ahogy a menedékház nappalijába megérkeztek, furcsa látvány fogadta őket. A ház már szépen fel volt díszítve, de az egyik sarokban egy még díszítetlen fenyőfa ácsorgott magányosan. A konyha felől lábasok csörömpölése hallatszott, és valamilyen sütemény finom illata keringett a levegőben. Harry csendre intette az utána érkezőket, majd odalopóztak, hogy lássák mi folyik a konyhában. Az eleinte halk beszélgetés, mostanra tisztán kivehetővé vált. Viszont amit láttak, attól még a lélegzetük is elállt. Perselus éppen egy lábast tett föl a tűzre, miközben egy szőke hajú nő értetlenül nézte a kezére tapadó sütemény tésztát, majd panaszosan szólalt meg.
- Nekem ez nem megy. Nem sikerül, Perseluuuuus segíts! – rimánkodott a nő, akin látszott, hogy tényleg nem tudja, hogy mit tegyen. A férfi nagyot sóhajtott, és fáradtan odaszólt neki.
- Cissy ne nyafogj mint egy kisgyerek, menni fog az, csak tegyél még hozzá egy kis lisztet. – tanácsolta, majd visszafordult saját feladatához. Draco szemei akkorára kerekedtek, hogy majdnem kiestek a helyükről. Persze a többiek is hasonló módon néztek ki. A hátuk mögül érkező ajtócsapódásra pedig akkorát ugrottak, hogy többé már nem voltak észrevétlenek.
- Perselus… meghoztam az ajá… - kezdett bele az ártatlan vendég, mikor azonban meglátta a gyerekeket, gyorsan elharapta a szó végét. – Korán érkeztetek. – nyögte ki végül, mire Harry értetlenül kezdte ide-oda kapkodni a fejét.
- Itt meg mi folyik? – kérdezte végül Piton, majd látva a gyerekeket kissé tanácstalanul fordult Narcissához. A nő álmatagon pislogott, majd elmosolyodott, ahogy észrevette, hogy a fia is köztük van.
- Draco…! - Hüppögte, és odaszaladt fiához, hogy átölelje. A nő állapota a csata vége óta folyamatosan javult. Bár még most sem volt tökéletesen jól, de már lényegesen jobban festett. Tésztás kezeit a fia köré fonta és úgy szorította magához.
- Anya… te mit? Perselus, anyának még nem szabadott volna felkelnie…! - kezdett bele a fiú mondandójába, két ölelés közt, mire anyja sértődötten nézett rá.
- Ha nem akarod, hogy itt legyek, mond meg és visszamegyek a kórházba… vagy… talán szégyellsz engem? – hangja olyan vékony lett, hogy a sírás veszély fenyegetett.
- Jaj, dehogy, csak féltelek… itt vannak a bájitalaid? Mikor kell visszamenned? Mondott valamit a gyógyítód? – A nőből semmit sem lehetett kiszedni, mert egyre csak szipogott. Végül Mateo mentette meg a helyzetet.
- Nyugodj meg, édesanyád gyógyítói engedéllyel van kint. A bájitalai pedig a laborban vannak. Reggel és este kell meginnia egy-egy fiolát. Nagyon nem szabad idegesíteni, meg kifárasztani és pihennie is kéne, de látom, már megint nem bír magával… - vonta össze szemöldökét szigorúan a férfi.
Mateót a csata után hatalmas meglepetés érte, hiszen Perselus fölkereste. Eleinte csak hosszasan beszélgettek a bájitalkészítésről, majd a magánjellegű dolgaikról is. A napi szintű beszélgetések végül oda vezettek, hogy Piton maga ajánlotta be a férfit a bájitaltanári posztra McGalagonyhoz. Az igazgatónőnek bőven elég volt ennyi is, tudva, hogy Piton mennyire elégedetlen mindenki mással. Időközben Harry bevetette minden tekintélyét, hogy segíthessenek Draco édesanyján. Végül egy arab gyógyító jelentkezett, akinek a főzetével mostanra elérték, hogy a nő ha csak pár napra is, de elhagyhassa a kórházat.
Draco idegesen fordult oda Mateóhoz, hogy megtudja mi is van az anyjával.
- A gyógyító mit mondott? Fog még javulni?
- Azt mondta, ha minden jól megy, akkor a tavaszi szünet után már nem kell visszamennie. Most még kicsit labilis az állapota, könnyen sírva fakad, és még mindig elfelejt dolgokat, de szerintem már nagyon jól néz ki. – fejezte be végül mosolyogva a férfi, miközben le sem vette a szemeit az asszonyról. Draco ekkor kezdett el gyanakodni, hogy Mateo nem pusztán szakmai szempontból méregeti oly figyelmesen az anyját. Végül a lányok fölkísérték a kimerült nőt a szobájába, a fiúk pedig fölvitték holmijaikat a padlásra. A nap további részében még földíszítették a fenyőfát, megsütötték a félbehagyott süteményt, majd a kész mézeskalácsokat Mateo ellátta egy apróbb bűbájjal, mire azok mozogni kezdtek. Este Draco félrevonult Cissyvel, hogy egy kicsit beszélgessenek.
- Valami baj van? – kérdezte a nő fiától, aki hallgatag volt egész nap.
- Semmi… - vont vállat az ágy szélén ücsörgő fiú.
- Nem hiszem el! Tudom, érzem, hogy valami baj van. Annak ellenére, hogy beteg vagyok, még ismerlek, és látom, hogy szenvedsz. – Draco megadóan fordult felé, majd kissé elhúzta szája szélét.
- Jól van… tudod, már most jelentkezni kell annak, aki tovább akar tanulni. Elküldtem a Szent Mungó akadémiájára a felvételi lapomat, de visszaküldték…
- Mi az, hogy visszaküldték? – értetlenkedett a nő, mire Draco csak szomorúan az ablak felé fordult.
- Tudod a Malfoy név még mindig nem cseng túl jól… én Angliában nem járhatok gyógyító képzésre. – A nő tátott szájjal nézett fiára, majd megsimogatta annak arcát.
- De ha ez az álmod, ne add föl, akkor menj külföldre… - Draco felhorkantott.
- Igen, tudom. El is küldtem a pótjelentkezést a párizsi Szent Izabellába és… fölvettek, persze ha a ravaszaim mind várakozáson felüliek lesznek. – A nő mosolyogva átölelte fiát.
- Akkor miért vagy szomorú? Hiszen gyógyító akarsz lenni…
- Mert így nem tudok itt lenne se veled se… - Cissy szomorúan sóhajtott egyet.
- Se Hermionéval. Hát ez baj, de ha szeretitek egymást, akkor nem lesz gond, én pedig kibírom valahogy. – Draco visszamosolygott anyjára, és szorosan átölelte.
- Talán…
Eközben Hermione egy papírt szorongatott a kezében. Pár hete kapta meg az értesítést felvételéről, de eddig nem mert róla szólni senkinek. A pergamen kissé gyűrött volt már a sok hajtogatástól, de még így is látszódott rajta, hogy gazdája menyire vigyázott rá. A lány eldöntötte, hogy másnap bejelenti döntését, mely biztos sok veszekedéssel fog végződni. De meg kell tennie…
Karácsony reggelén mindenki korán ébredt. A családias környezetben a melengető kandalló mellett üldögélve, meghitten bontogatták az ajándékokat. Előkerültek a szokásos Weasley pulcsik, a különleges könyvek és bájitalfőzéshez használt különös kellékek. Már jóformán minden dobozt kibontottak, mikor Draco úgy döntött, itt az ideje odaadni az ajándékot, kedvesének. Fölállt és odasétált a fotelban ücsörgő, épp egy könyvet nézegető Hermione elé. A lány tétován nézett rá, majd félretette a könyvet.
- Valami baj van?
- Nem, nincs semmi, csak… szeretnék boldog karácsonyt kívánni neked. – hadarta a fiú, majd leguggolt a lány elé és elővette az apró fekete dobozt. Hermione szemei kikerekedtek, de nem csak ő volt ezzel így. A szobában lévő emberek mind őket nézték. Cissy már most könnyekben tört ki, Ginny pedig összekulcsolta kezét Harryével.
- Köszönöm… ez micsoda? – értetlenkedett a lány, rá annyira nem jellemző módon. Draco elmosolyodott, majd kinyitotta és előkerült egy ezüst gyűrű. A lány szája elé kapta a kezét, majd a fiúra pillantott.
- Draco…
- Ne! Kérlek, hadd mondjam végig. Tudom, hogy még csak két hónapja vagyunk együtt, és… hogy az utóbbi két hétben nem igazán beszéltünk, ez pedig az én hibám. Mostanra sikerült tisztázni magamban az érzelmeimet annyira, hogy az elhatározásomban biztos legyek. Hermione Granger, hozzám jönnél feleségül? – választ sem várva rögtön folytatta is. – Vagyis, mielőtt válaszolnál, tudnod kell valamit. A felvételimet itt Angliában elutasították, így csak külföldön tanulhatok tovább. Tudom, hogy te itt leszel de nem akarom, hogy miattam szenvedj, gondold át… ööö nem szükséges most azonnal választ adni. – A háttérben Piton már a fejét fogta és nem bírta ki beszólás nélkül.
- Merlinre, mit kell ezt ennyire túlcifrázni? Szereted és elméletileg ő is téged, odaadod a gyűrűt, ő igent mond, te mész az Izabellába ő pedig… - Hermione aki eddig le sem vette szemét Dracóról most Pitonra nézett.
- Izabella? Mármint a franciaországi Szent Izabella? – Draco lehajtotta a fejét, és bocsánatkérő tekintettel nézett újra a lányra, aki úgy tűnt egyáltalán nem szomorú. Sőt inkább boldognak látszott.
- Én is az Izabellába megyek! – lelkendezett, majd egy csókot nyomott a fiú szájára. Draco értetlenkedve nézte a lányt, amint az kezébe veszi a gyűrűt.
- Akkor egy helyen fogunk tanulni? –kérdezte bátortalanul, még mindig alig hitte el, hogy ez igaz. A lány vizsgálódását látva, azonban elszomorodott. – Szebbet akartam neked venni, de tudod mostanában divatba jött a „csóró malfoyság”… de tudod ez még megvolt, és gondoltam erre a célra bár nem tökéletes, de megteszi egy ideig… - Hermione könnybe lábadt szemmel nézte az apró gyűrűt. Mikor pedig rájött, hogy az a fiú mandzsettagombjaiból készült, újra megcsókolta őt.
- Hozzád megyek. – suttogta, majd ujjára húzta a gyűrűt. A házban lévők örömujjongásban törtek ki, majd sorban gratuláltak a fiataloknak.
.oOo.
Majdnem öt évvel később…
A nap már magasan járt az égen, amikor Draco megérkezett a menedékházba. Fáradtan és kissé koszosan lépett oda az ajtóhoz, hogy kinyissa. Ám valaki megelőzte, és olyan erővel rántotta be rajta, hogy a fiú majdnem orra bukott.
- Draco Malfoy! Hol a francban voltál?! Pont most kell elkésned? – szidta őt Perselus, aki éppen egy csokornyakkendő megkötésével bajlódott.
- Bocsánat, van aki dolgozik, és dupla műszakot vállalt, csak a mai nap miatt… - mordult föl a szőke, miközben Harry betuszkolta őt a fürdőbe.
- Ginny ki fog nyírni, ha elkésünk, nem beszélve Hermionéről és az anyádról! – kiabálta be Dracónak, aki már a zuhany alatt állt. Eközben odakint lázasan folyt az öltözködés. Harry és Perselus már készen voltak, és Mateo is föl alá járkált. Harry lábába egy két éves forma kisfiú kapaszkodott, aki érdeklődve nézte a föl alá szaladgáló embereket. Harry megsimogatta a fejét, majd odébb tolta őt Perselushoz.
- Menj egy kicsit a nagyapához. – A kicsi odaszaladt, és Piton lábát kezdte el szorongatni, aki szemeit forgatva nézett fiára. Végül leült a kanapéra maga mellé rántva az ideges Mateót, és elkezdte lovacskáztatni a kicsi Albust. A gyerek nagyokat nevetve kiáltott föl, élvezve a rögtönzött játékot. Draco nagy nehezen kievickélt a fürdőből, mire Harry gyorsan a kezébe nyomta a szmokingot.
- Öltözz! – parancsolt rá, majd lábaival dobolva szidta tovább a férfit. – A fene esne beléd, Malfoy, miért vállalsz ennyi munkát ezen a nagy napon, aztán az esküvőn meg majd elájulsz és mindenkire ráhozod a frászt! – zsörtölődött a fekete hajú.
- Hogy beszélsz a fiad előtt? – háborodott föl Piton, aki közben befogta a kicsi gyerek fülét. Harry figyelmen kívül hagyta a dolgot, és szó szerint kirángatta a felöltözött férfit a fürdőből.
- Kész vagy már? Indulhatunk? – kérdezte Mateo olyan arccal, mint aki pillanatokon belül hányni fog.
- Én kész vagyok, de te egyre rosszabbul festesz… - jegyezte meg a szőke, és azzal ki is léptek az ajtón, hogy aztán hoppanálva érkezzenek meg az esküvő helyszínére.
A Roxfort falai még mindig a régi nagyságot tükrözve magaslottak a rengeteg fölé. Nyár derekán járt az idő, a melegtől a kifeszített sátor védte a vendégeket. Harryék végszóra érkeztek. Ginny már azon volt, hogy a porig átkozza a későket, de szerencsére Harry egy szenvedélyes csókkal megmentette a helyzetet. Ginny bezavarta őket a sátorba, hogy foglalják el a helyüket. Draco és Mateo odasiettek az oltárhoz, míg Harry és Perselus leültek az első sorba. Épp csak elfoglalták a helyüket, amikor fölcsendült a zene és odakintről egy virágszirmokat szóró két kisgyerek sétált végig a szőnyegen.
A kicsi Teddy Lupin olyan zavarban volt, hogy haja vörösre változott, és a mellette siető Victorie pedig nevetve és ugrándozva játszott a szirmokkal. Aztán megjelent a menyasszony és a két koszorúslány is. A koszorúslányok halványzöld ruhát viseltek, míg a menyasszony hófehérben pompázott. Mindenki tátott szájjal figyelte, ahogy lassan, méltóságteljesen végigvonulnak az oltárig. Mrs. Weasley könnyes szemmel nézte őket, nagyokat szipogva hüppögött párat. Az oltár elé érve Ginny leült férje mellé, és átvette kisfiukat. Hermione és Narcissa pedig ott maradtak. A nő egy csókot nyomott fia arcára, majd Draco megfogva édesanyja kezét fölvezette őt az oltárhoz. Azért még pár jókívánságot odasuttogott a vőlegénynek.
- Mateo, ha megbántod, kinyírlak…! - A férfi nagyot nyelt, majd megfogva Cissy kezét odaléptek a pap elé. Hermione szélesen mosolyogva és fejét csóválva nézett a kialvatlan Dracora. Szájával ezt formálva „szeretlek”, miközben hatalmas pocakjára tette a kezét. Draco rámosolygott, majd mindenki a megszólaló papra fordította figyelmét.
- Azért gyűltünk itt össze, hogy Narcissa Black-et és Mateo Gamát egyesítsük a házasság örök szentségében… - Ezzel kezdetét vette az utolsó esküvő, ami a kis menedékház lakóit is érintette. Az iskolás évek véget értek. A családok végleg megállapodtak, és letelepedtek. Az élet pedig visszatért a nyugodt kerékvágásba. Voltak, akik már elérték céljukat, és voltak, akik előtt még hosszú út állt. De egyben már biztosak lehettek, életük innentől csak jobbá válhat, hiszen a boldogságukat már megtalálták, örökre.
|