– Frics? Mit csinál itt?
A   gondnok   megtorpant,   és   hátrafordult.   Ha   Harry   abban   reménykedett,
hogy megjött a felmentő sereg, keserűen csalódnia kellett. A lépcső aljában
ugyanis   Piton   állt.   Hosszú,   szürke   hálóing   volt   rajta,   és   szeme   csak   úgy
parázslott a dühtől.– Hóborcra vadászom, professzor úr – suttogta izgatottan Frics. – Ledobta
ezt a tojást a lépcsőn.
Piton  felsietett Frics mellé. Harry ökölbe szorította a kezét. Biztos volt
benne, hogy mindjárt meghallják dübörgő szívverését…
Piton a tojást bámulta.
– Hóborc? – morogta. – Hóborc nem juthatott be a szobámba…
– A tojás az ön szobájában volt, professzor úr?
– Dehogy volt – felelte ridegen Piton. – Dübörgést és visítást hallottam…
– Igen, professzor úr, az a tojás volt…
– Elindultam megnézni, mi történt…
– Hóborc ledobta a lépcsőn…
– …és amikor elmentem a szobám mellett, láttam, hogy odabent égnek a
fáklyák, és a szekrényem ajtaja félig nyitva van! Valaki kutatott a szobámban!
– De hát Hóborc nem lehetett…
– Azt én is nagyon jól tudom! – csattant fel Piton. – A bűbájt, amivel a
szobát lezárom, csak varázsló tudja megtörni! – Piton a lépcsőre pillantott –
egyenesen átnézve Harryn –, aztán visszafordult a lenti folyosó felé. – Jöjjön
velem, Frics, és segítsen megkeresni a behatolót.
– Hogyne, professzor úr, de…
Frics   vágyakozva   nézett   Harryn   át   a   lépcsőre;   szemlátomást   nem
akaródzott neki lemondani Hóborc kézre kerítéséről. Menj, könyörgött neki
némán Harry, menj el Pitonnal… menj már… Mrs Norris felfelé bámult Frics
lába   mellett.   Biztosan   érzi   a   szagot,   gondolta   Harry…   miért   kellett   annyi
illatosított habot töltenie abba a medencébe?
– Értse meg, professzor úr – rimánkodott Frics –, az igazgató úr most végre
hallgatna   rám.  Hóborc   lopott   egy   diáktól…   Ha   most   elkapom,   egyszer   és
mindenkorra kihajítják a kastélyból…
– Frics, engem nem érdekel a maga nyamvadt kopogószelleme. Valaki…
Bamm. Bamm. Bamm.
Piton hirtelen elnémult, és a lépcső alja felé fordult. Frics ugyanígy tett, s a
két fej között Harry megpillantotta az érkező Rémszem Mordont. Az auror
kifakult   úti   köpenyét   viselte   hálóinge   felett,   és   szokás   szerint   a   botjára
támaszkodott.
– Pizsamaparti, uraim? – recsegte, a két alakra függesztve tekintetét.
– Zajt hallottunk, professzor úr – sietett a magyarázattal Frics. – Hóborc, a
kopogószellem már megint dobálózott… aztán Piton professzor úr felfedezte,
hogy valaki betört a …
– Fogja be a száját! – sziszegte Piton.
Mordon még egy lépést tett a lépcső felé. Harry látta, hogy mágikus szeme
Pitonra fordult, azután pedig… egyértelműen rá, Harryre.Harrynek egy pillanatra a szívverése is elállt. Mordon átlát a köpönyegen…
Látja a bizarr jelenet minden részletét: a hálóinges Pitont, Fricset, kezében a
tojással és őt, aki ott áll mögöttük a lépcsőbe szorulva… Mordon ferde szája
kinyílt a csodálkozástól. Néhány másodpercig ő és Harry farkasszemet néztek.
Azután Mordon becsukta a száját, és kék szemét ismét Pitonra szegezte.
– Jól hallottam, Piton? – kérdezte higgadtan. – Valaki betört a szobájába?
– Igen, de nem fontos – felelte tartózkodóan Piton.
– Ellenkezőleg – recsegte Mordon –, nagyon is fontos. Ki akarna betörni a
maga szobájába?
–   Teszem   azt,   egy   diák   –   felelte   ingerülten   Piton.   Harry   látta,   hogy   a
bájitaltantanár   halántékán   vészesen   kidagad   egy   ér.   –   Volt   már   rá   példa.
Bájital-hozzávalók tűntek el a személyes készletemből. Bizonyára valamelyik
diáknak volt szüksége rájuk egy tiltott keverékhez…
– Gondolja, hogy a tettes bájital-hozzávalókat keresett? – szólt Mordon. –
Egyéb érdekes dolgot nem rejteget a szobájában, Piton?
Harry Pitonra nézett. A tanár beesett arca csúf, téglavörös színt öltött, s
halántékán szaporán lüktetni kezdett a kidagadó ér.
– Nagyon jól tudja, hogy semmit nem rejtegetek – szólt gyűlölettől izzó
hangon. – Személyesen kutatta át a szobámat, méghozzá igen alaposan.
Mordon szája torz mosolyra húzódott.
– Mint aurornak, jogom volt hozzá. Dumbledore megkért, hogy tartsam
nyitva szemem…
– Dumbledore megbízik bennem – vágott vissza fogcsikorgatva Piton. –
Kizártnak tartom, hogy utasítást adott a szobám átkutatására!
– Persze, hogy Dumbledore megbízik magában – recsegte Mordon. – Ő
már csak ilyen bizakodó ember. Mindenkinek ad második esélyt. De én – én
azt mondom, hogy van olyan bélyeg, amit nem lehet eltüntetni, Piton. Olyan
bélyeg, ami örökre megmarad… ugye, értjük egymást?
Piton nagyon furcsán reagált ezekre a szavakra. Jobb kezével megragadta
bal alkarját, mintha hirtelen belenyilallt volna a fájdalom.
Mordon felnevetett.
– Na, menjen lefeküdni, Piton!
– Maga engem ne küldözgessen sehova! – sziszegte Piton, s úgy engedte el
a   karját,   mintha   dühös   lenne   magára,   amiért   odakapott.   –   Pontosan   annyi
jogom van sötétedés után a folyosókon járkálni, mint magának!
– Akkor járkáljon valahol másutt – förmedt rá Mordon. – Alig várom, hogy
egyszer összefussunk egy sötét folyosón… Egyébként elvesztett valamit…
Harry döbbenten látta, hogy Mordon a Tekergők Térképére mutat, ami még
mindig   ott   feküdt   hat   lépcsővel   Harry   csapdája   alatt.   Piton   és   Frics
megfordultak,   és   ránéztek   a   térképre   –   Harry   pedig   minden   óvatosságot félretéve   kétségbeesetten   integetni   kezdett   Mordonnak   a   köpeny   alatt,   és
némán tátogta felé: "Az az enyém! Az az enyém!"
Piton   szeme   tágra   nyílt   a   döbbenetes   felismeréstől.   Kezét  kinyújtva
lehajolt… – Invito pergamen!
A térkép a levegőbe emelkedett, átsiklott Piton ujjai között, és egyenesen
Mordon kezébe röppent.
– Tévedtem – szólt higgadtan a varázsló. – Ez az enyém. Kicsúszhatott a
zsebemből…
Piton a Frics kezében nyugvó aranytojásra, majd a Morfionhoz röppent
térképre nézett… Harry sejtette, mi jár a fejében.
– Potter – szólt halkan Piton.
Mordon zsebre dugta a térképet.
– Tessék?
–  Potter!   –  csattant   fel  Piton,   azzal   megfordult,   és   egyenesen   rámeredt
Harryre, mintha hirtelen látná  őt. – A tojás Potteré. A pergamen is Potteré.
Megismerem,   mert   láttam   már!   Potter   itt   van!   A   láthatatlanná   tévő
köpenyében!
Piton   maga   elé   emelte   kinyújtott   karját,   mintha   vak   lenne,   és   elindult
felfelé   a   lépcsőn.   Túlméretezett   orrcimpái   kitágultak,   mintha   a   szimatával
akarná   megtalálni   láthatatlan   áldozatát…   Harry   hátradőlt,   hogy   kitérjen   a
tapogatózó ujjak elöl, de már egy méter se hiányzott…
– Nincs ott semmi, Piton! – förmedt rá Mordon a tanárra. – De örömmel
beszámolok   róla   Dumbledore-nak,   hogy   maga   rögtön   Harry   Pottert
gyanúsította!
– Miért baj az? – vágott vissza Piton. Csak a fejét fordította Mordon felé,
kinyújtott keze még mindig ott remegett a levegőben, centiméterekre Harry
testétől.
– Azért,  mert  Dumbledore  roppant  kíváncsi  rá,  kinek  van  útjában  az a
gyerek!   –   recsegte   Mordon,   és   még   közelebb   bicegett   a   lépcső   aljához.   –
Akárcsak én, Piton… Én is kíváncsi vagyok rá.
Egy   közeli   fáklya   táncoló   fénye   most   rávetült   Mordon   arcára,   tátongó,
koromsötét árkokként rajzolva ki a sebhelyeket és az orr hiányzó részét.
Piton lenézett az aurorra. Harry hátulról nem láthatta arckifejezését. Egy
hosszú, feszült pillanatig mindannyian némán, mozdulatlanul álltak. Azután
Piton lassan leeresztette a kezét.
–  Csupán  úgy  véltem  – szólt,  nyugalmat  erőltetve  hangjára  –,  hogy ha
Potter   megint   a   kastélyban   kószál   éjszaka…   sajnos   van   egy   ilyen   rossz
szokása… akkor rá kellene szólnunk. A… a saját érdekében.
– Ez igazán kedves – szólt gúnyosan Mordon. – Megható, hogy ennyire a
szívén viseli Potter érdekeit.Újabb   szünet   következett.   Piton   és   Mordon   még   mindig   farkasszemet
néztek   egymással.   Mrs   Norris   nyávogott   egyet,   s   továbbra   is   felfelé
meresztgette a szemét, a habfürdőillat forrását keresve.
– Megyek, és lefekszem – szólt végül Piton.
– Végre egy értelmes ötlet – recsegte Mordon. – Frics, kérem azt a tojást…
– Nem! – Frics úgy szorongatta a aranytojást, mintha az édes gyermeke
lenne. – Professzor úr, ez a bizonyíték Hóborc bűntettére!
– A tojás az egyik bajnok tulajdona – felelte Mordon. – Gyerünk, adja ide.
Piton lesietett a lépcsőn, és Mordont megkerülve távozott. Frics ciccentett
Mrs Norrisnak, és ő is elindult lefelé. A macska még néhány másodpercig
vakon meredt Harryre, aztán követte gazdáját. Harry nyelt egyet, és hallgatta
Piton  távolodó  lépteinek  zaját.