  
	  
	– Frics? Mit csinál itt? 
	A   gondnok   megtorpant,   és   hátrafordult.   Ha   Harry   abban   reménykedett, 
	hogy megjött a felmentő sereg, keserűen csalódnia kellett. A lépcső aljában 
	ugyanis   Piton   állt.   Hosszú,   szürke   hálóing   volt   rajta,   és   szeme   csak   úgy 
	parázslott a dühtől.– Hóborcra vadászom, professzor úr – suttogta izgatottan Frics. – Ledobta 
	ezt a tojást a lépcsőn. 
	Piton  felsietett Frics mellé. Harry ökölbe szorította a kezét. Biztos volt 
	benne, hogy mindjárt meghallják dübörgő szívverését… 
	Piton a tojást bámulta. 
	– Hóborc? – morogta. – Hóborc nem juthatott be a szobámba… 
	– A tojás az ön szobájában volt, professzor úr? 
	– Dehogy volt – felelte ridegen Piton. – Dübörgést és visítást hallottam… 
	– Igen, professzor úr, az a tojás volt… 
	– Elindultam megnézni, mi történt… 
	– Hóborc ledobta a lépcsőn… 
	– …és amikor elmentem a szobám mellett, láttam, hogy odabent égnek a 
	fáklyák, és a szekrényem ajtaja félig nyitva van! Valaki kutatott a szobámban! 
	– De hát Hóborc nem lehetett… 
	– Azt én is nagyon jól tudom! – csattant fel Piton. – A bűbájt, amivel a 
	szobát lezárom, csak varázsló tudja megtörni! – Piton a lépcsőre pillantott – 
	egyenesen átnézve Harryn –, aztán visszafordult a lenti folyosó felé. – Jöjjön 
	velem, Frics, és segítsen megkeresni a behatolót. 
	– Hogyne, professzor úr, de… 
	Frics   vágyakozva   nézett   Harryn   át   a   lépcsőre;   szemlátomást   nem 
	akaródzott neki lemondani Hóborc kézre kerítéséről. Menj, könyörgött neki 
	némán Harry, menj el Pitonnal… menj már… Mrs Norris felfelé bámult Frics 
	lába   mellett.   Biztosan   érzi   a   szagot,   gondolta   Harry…   miért   kellett   annyi 
	illatosított habot töltenie abba a medencébe? 
	– Értse meg, professzor úr – rimánkodott Frics –, az igazgató úr most végre 
	hallgatna   rám.  Hóborc   lopott   egy   diáktól…   Ha   most   elkapom,   egyszer   és 
	mindenkorra kihajítják a kastélyból… 
	– Frics, engem nem érdekel a maga nyamvadt kopogószelleme. Valaki… 
	Bamm. Bamm. Bamm. 
	Piton hirtelen elnémult, és a lépcső alja felé fordult. Frics ugyanígy tett, s a 
	két fej között Harry megpillantotta az érkező Rémszem Mordont. Az auror 
	kifakult   úti   köpenyét   viselte   hálóinge   felett,   és   szokás   szerint   a   botjára 
	támaszkodott. 
	– Pizsamaparti, uraim? – recsegte, a két alakra függesztve tekintetét. 
	– Zajt hallottunk, professzor úr – sietett a magyarázattal Frics. – Hóborc, a 
	kopogószellem már megint dobálózott… aztán Piton professzor úr felfedezte, 
	hogy valaki betört a … 
	– Fogja be a száját! – sziszegte Piton. 
	Mordon még egy lépést tett a lépcső felé. Harry látta, hogy mágikus szeme 
	Pitonra fordult, azután pedig… egyértelműen rá, Harryre.Harrynek egy pillanatra a szívverése is elállt. Mordon átlát a köpönyegen… 
	Látja a bizarr jelenet minden részletét: a hálóinges Pitont, Fricset, kezében a 
	tojással és őt, aki ott áll mögöttük a lépcsőbe szorulva… Mordon ferde szája 
	kinyílt a csodálkozástól. Néhány másodpercig ő és Harry farkasszemet néztek. 
	Azután Mordon becsukta a száját, és kék szemét ismét Pitonra szegezte. 
	– Jól hallottam, Piton? – kérdezte higgadtan. – Valaki betört a szobájába? 
	– Igen, de nem fontos – felelte tartózkodóan Piton. 
	– Ellenkezőleg – recsegte Mordon –, nagyon is fontos. Ki akarna betörni a 
	maga szobájába? 
	–   Teszem   azt,   egy   diák   –   felelte   ingerülten   Piton.   Harry   látta,   hogy   a 
	bájitaltantanár   halántékán   vészesen   kidagad   egy   ér.   –   Volt   már   rá   példa. 
	Bájital-hozzávalók tűntek el a személyes készletemből. Bizonyára valamelyik 
	diáknak volt szüksége rájuk egy tiltott keverékhez… 
	– Gondolja, hogy a tettes bájital-hozzávalókat keresett? – szólt Mordon. – 
	Egyéb érdekes dolgot nem rejteget a szobájában, Piton? 
	Harry Pitonra nézett. A tanár beesett arca csúf, téglavörös színt öltött, s 
	halántékán szaporán lüktetni kezdett a kidagadó ér. 
	– Nagyon jól tudja, hogy semmit nem rejtegetek – szólt gyűlölettől izzó 
	hangon. – Személyesen kutatta át a szobámat, méghozzá igen alaposan. 
	Mordon szája torz mosolyra húzódott. 
	– Mint aurornak, jogom volt hozzá. Dumbledore megkért, hogy tartsam 
	nyitva szemem… 
	– Dumbledore megbízik bennem – vágott vissza fogcsikorgatva Piton. – 
	Kizártnak tartom, hogy utasítást adott a szobám átkutatására! 
	– Persze, hogy Dumbledore megbízik magában – recsegte Mordon. – Ő 
	már csak ilyen bizakodó ember. Mindenkinek ad második esélyt. De én – én 
	azt mondom, hogy van olyan bélyeg, amit nem lehet eltüntetni, Piton. Olyan 
	bélyeg, ami örökre megmarad… ugye, értjük egymást? 
	Piton nagyon furcsán reagált ezekre a szavakra. Jobb kezével megragadta 
	bal alkarját, mintha hirtelen belenyilallt volna a fájdalom. 
	Mordon felnevetett. 
	– Na, menjen lefeküdni, Piton! 
	– Maga engem ne küldözgessen sehova! – sziszegte Piton, s úgy engedte el 
	a   karját,   mintha   dühös   lenne   magára,   amiért   odakapott.   –   Pontosan   annyi 
	jogom van sötétedés után a folyosókon járkálni, mint magának! 
	– Akkor járkáljon valahol másutt – förmedt rá Mordon. – Alig várom, hogy 
	egyszer összefussunk egy sötét folyosón… Egyébként elvesztett valamit… 
	Harry döbbenten látta, hogy Mordon a Tekergők Térképére mutat, ami még 
	mindig   ott   feküdt   hat   lépcsővel   Harry   csapdája   alatt.   Piton   és   Frics 
	megfordultak,   és   ránéztek   a   térképre   –   Harry   pedig   minden   óvatosságot félretéve   kétségbeesetten   integetni   kezdett   Mordonnak   a   köpeny   alatt,   és 
	némán tátogta felé: "Az az enyém! Az az enyém!" 
	Piton   szeme   tágra   nyílt   a   döbbenetes   felismeréstől.   Kezét  kinyújtva 
	lehajolt… – Invito pergamen! 
	A térkép a levegőbe emelkedett, átsiklott Piton ujjai között, és egyenesen 
	Mordon kezébe röppent. 
	– Tévedtem – szólt higgadtan a varázsló. – Ez az enyém. Kicsúszhatott a 
	zsebemből… 
	Piton a Frics kezében nyugvó aranytojásra, majd a Morfionhoz röppent 
	térképre nézett… Harry sejtette, mi jár a fejében. 
	– Potter – szólt halkan Piton. 
	Mordon zsebre dugta a térképet. 
	– Tessék? 
	–  Potter!   –  csattant   fel  Piton,   azzal   megfordult,   és   egyenesen   rámeredt 
	Harryre, mintha hirtelen látná  őt. – A tojás Potteré. A pergamen is Potteré. 
	Megismerem,   mert   láttam   már!   Potter   itt   van!   A   láthatatlanná   tévő 
	köpenyében! 
	Piton   maga   elé   emelte   kinyújtott   karját,   mintha   vak   lenne,   és   elindult 
	felfelé   a   lépcsőn.   Túlméretezett   orrcimpái   kitágultak,   mintha   a   szimatával 
	akarná   megtalálni   láthatatlan   áldozatát…   Harry   hátradőlt,   hogy   kitérjen   a 
	tapogatózó ujjak elöl, de már egy méter se hiányzott… 
	– Nincs ott semmi, Piton! – förmedt rá Mordon a tanárra. – De örömmel 
	beszámolok   róla   Dumbledore-nak,   hogy   maga   rögtön   Harry   Pottert 
	gyanúsította! 
	– Miért baj az? – vágott vissza Piton. Csak a fejét fordította Mordon felé, 
	kinyújtott keze még mindig ott remegett a levegőben, centiméterekre Harry 
	testétől. 
	– Azért,  mert  Dumbledore  roppant  kíváncsi  rá,  kinek  van  útjában  az a 
	gyerek!   –   recsegte   Mordon,   és   még   közelebb   bicegett   a   lépcső   aljához.   – 
	Akárcsak én, Piton… Én is kíváncsi vagyok rá. 
	Egy   közeli   fáklya   táncoló   fénye   most   rávetült   Mordon   arcára,   tátongó, 
	koromsötét árkokként rajzolva ki a sebhelyeket és az orr hiányzó részét. 
	Piton lenézett az aurorra. Harry hátulról nem láthatta arckifejezését. Egy 
	hosszú, feszült pillanatig mindannyian némán, mozdulatlanul álltak. Azután 
	Piton lassan leeresztette a kezét. 
	–  Csupán  úgy  véltem  – szólt,  nyugalmat  erőltetve  hangjára  –,  hogy ha 
	Potter   megint   a   kastélyban   kószál   éjszaka…   sajnos   van   egy   ilyen   rossz 
	szokása… akkor rá kellene szólnunk. A… a saját érdekében. 
	– Ez igazán kedves – szólt gúnyosan Mordon. – Megható, hogy ennyire a 
	szívén viseli Potter érdekeit.Újabb   szünet   következett.   Piton   és   Mordon   még   mindig   farkasszemet 
	néztek   egymással.   Mrs   Norris   nyávogott   egyet,   s   továbbra   is   felfelé 
	meresztgette a szemét, a habfürdőillat forrását keresve. 
	– Megyek, és lefekszem – szólt végül Piton. 
	– Végre egy értelmes ötlet – recsegte Mordon. – Frics, kérem azt a tojást… 
	– Nem! – Frics úgy szorongatta a aranytojást, mintha az édes gyermeke 
	lenne. – Professzor úr, ez a bizonyíték Hóborc bűntettére! 
	– A tojás az egyik bajnok tulajdona – felelte Mordon. – Gyerünk, adja ide. 
	Piton lesietett a lépcsőn, és Mordont megkerülve távozott. Frics ciccentett 
	Mrs Norrisnak, és ő is elindult lefelé. A macska még néhány másodpercig 
	vakon meredt Harryre, aztán követte gazdáját. Harry nyelt egyet, és hallgatta 
	Piton  távolodó  lépteinek  zaját. 
	         
		 
	        
	        |