Dupla bájitaltanra menni máskor sem volt öröm, de ezekben a napokban
felért egy középkori kínvallatás ígéretével. Harry nemigen tudott elképzelni
kellemetlenebb dolgot, mint másfél óráig összezárva lenni Pitonnal és a
mardekárosokkal, akiknek feltett szándékuk volt kegyetlenül megtorolni, hogy iskolabajnokká merészelte választatni magát. Az előző ilyen pénteki órát is
csak úgy sikerült átvészelnie, hogy Hermione szünet nélkül zümmögte a
fülébe: "ne törődj velük, ne törődj velük, ne törődj velük", és semmi nem utalt
arra, hogy ez az óra kellemesebben telik majd.
Mikor Hermionéval megérkeztek Piton pinceterme elé, már ott találták a
mardekárosokat, akik mind egy-egy jókora jelvényt viseltek a talárjukon.
Harry először meghökkent, mert hirtelen azt hitte, MAJOM-jelvény van rajtuk
– de aztán látta, hogy a kitűzőkön egy hosszabb, piros betűs szöveg áll.
Könnyen el tudta olvasni, mert a betűk fényesen világítottak az alagsori
folyosó félhomályában:
Szurkolj CEDRIC DIGGORY-nak, a Roxfort IGAZI bajnokának!
– Hogy tetszik, Potter? – kérdezte fennhangon Malfoy. – És ez még nem
minden – nézd csak!
Azzal nekinyomta a jelvényt a mellkasának, mire arról eltűntek a piros
betűk, s helyettük egy zöld felirat jelent meg:
POTTER, A BÉNÁK BAJNOKA
A mardekárosok a hasukat fogták a nevetéstől. Valamennyien követték
Malfoy példáját, és körös-körül felizzottak a zöld POTTER, A BÉNÁK
BAJNOKA feliratok. Harry érezte, hogy arcát és tarkóját elönti a forróság.
– Nagyon vicces! – vetette oda Hermione Pansy Parkinsonnak és a többi
mardekáros lánynak, akik még a fiúknál is harsányabban kacagtak. – Biztos
sokáig gondolkoztatok rajta.
Ron a falnál állt, Dean és Seamus mellett. Ő nem nevetett, de nem is állt ki
Harry mellett.
– Akarsz egyet, Granger? – kérdezte csúfondárosan Malfoy, és egy
jelvényt nyújtott Hermione felé. – Szívesen adok, van egy csomó. Csak ne érj
hozzá a kezemhez, mert most mostam meg, és nem akarom egy sárvérűvel
bemocskolni.
A harag, ami napok óta gyűlt Harryben, most egyszerre robbant ki belőle.
Gondolkodás nélkül előkapta a pálcáját. A körülöttük állók lökdösődve
hátrálni kezdtek.
– Harry! – szólt rá figyelmeztetően Hermione.
Malfoy is elővette pálcáját.
– Na, mi lesz, Potter? – suttogta izzó gyűlölettel. – Most nincs itt Mordon,
hogy megvédjen! Támadj, ha van hozzá merszed…!
Fél másodpercig egymás szemébe néztek, aztán – hajszálpontosan egy időben – meglendült a két pálca.
– Carbunculus! – kiáltotta Harry.
– Densaugeo! – ordította Malfoy.
Pálcáik hegyéből egy-egy rövid fénysugár röppent ki. Az átkok félúton
összeütköztek, majd lepattantak egymásról, így mindkettő irányt változtatott –
Harryé Monstro arcába csapódott, Malfoyé pedig Hermionét találta el.
Monstro felordított, és megmarkolta az orrát, amely egyetlen hatalmas keléssé
dagadt, Hermione pedig a rémülettől nyöszörögve szája elé kapta mindkét
kezét.
– Hermione! – kiáltott fel Ron, és egy ugrással a lány mellett termett.
Harry is arra fordult. Ronnak nagy nehezen sikerült lefejtenie Hermione
kezét az arcáról. A látvány nem volt valami szívderítő. Hermione felső
metszőfogai – melyek eddig sem voltak éppenséggel kicsik – riasztó
tempóban nőni kezdtek. Szegény lány egyre inkább egy hódhoz hasonlított –
fogai már túlnőttek alsó ajkán, és lassan az álláig értek. Hermione
megtapogatta őket, és borzadva felsikoltott.
– Mi ez a nagy lárma? – csendült egy vészjóslóan nyájas hang. Piton
közeledett feléjük.
A mardekárosok versengve jelentkeztek. Piton felemelte hosszú sárga ujját,
és Malfoyra – mutatott.
– Halljuk.
– Potter megátkozott, tanár úr…
– Egyszerre átkoztuk meg egymást! – csattant fel Harry.
– …és Monstrót találta el… nézze meg, tanár úr…
Piton megvizsgálta Monstrót, akinek a feje most illőbb helyen lett volna
egy mérges gomba gyűjteményben, mint egy ember nyakán.
– Indulj a gyengélkedőre, Monstro! – szólt higgadtan.
– Malfoy pedig eltalálta Hermionét! – sietett jelenteni Ron. – Nézze meg!
Nagy nehezen rávette Hermionét, hogy mutassa meg a fogait Pitonnak – a
lány kétségbeesetten igyekezett takargatni őket, bár ez elég nehéz volt, mivel
fogai már a gallérjáig értek. Pansy Parkinson és a többi mardekáros lány
görnyedeztek az elfojtott nevetéstől, és Piton háta mögül Hermionéra
mutogattak.
Piton közönyös arccal rápillantott a lányra, majd így szólt:
– Nem látok rajta semmi szokatlant. Hermione nyöszörögve felsírt, sarkon
fordult, és elrohant a folyosón.
Harrynek és Ronnak az volt a szerencséje, hogy egyszerre kezdtek el
kiabálni, s mivel a szűk folyosó erősen visszhangozott, Piton nem érthette
pontosan, milyen sértéseket vágnak a fejéhez. A lényeget azonban így is
felfogta.– Nos, lássuk! – szólt émelyítően mézesmázos hangon. – Ötven pont a
Griffendéltől, Potter és Weasley pedig büntetőfeladatot kap. Most pedig
indulás befelé, különben egy hétre való munkát találok ki nektek.
Harrynek csengett a füle a dühtől. Az égbekiáltó
igazságtalanság annyira felbőszítette, hogy
legszívesebben ezer apró darabra átkozta volna szét
Pitont.
Elcsörtetett a tanár mellett, követte Ront a pinceterem végébe, és lecsapta
táskáját a leghátsó asztalra. Ron is remegett az indulattól – egy pillanatig úgy
tűnt, mintha újra minden a régiben lenne kettejük között, de aztán Ron
megfordult, és Harryt faképnél hagyva leült Dean és Seamus asztalához.
Közben az első sorban ülő Malfoy hátat fordított Pitonnak, és vigyorogva
megnyomta jelvényét. A csoport újra gyönyörködhetett a POTTER, A
BÉNÁK BAJNOKA feliratban.
Végre elkezdődött az óra. Harry leült, rámeredt
Pitonra, és különféle borzalmakról fantáziált, amik a tanárral történhetnének…
Piton fekete szemében gonosz fény csillant, ahogy körülhordozta tekintetét
a csoporton.
– Lássuk az ellenmérgeket! – fogott bele neondókájába. – Elég időtök volt
rá, hogy összeállítsátok a recepteteket. A mai órán mindenki elkészíti a
magáét, aztán kiválasztunk valakit, akin kipróbáljuk…
Piton tekintete a leghátsó pad felé vándorolt, s Harry nyomban kitalálta,
mire számíthat. Piton őt fogja megmérgezni. Elképzelte, amint felkapja az
üstjét, előreszalad vele, és az egész forró löttyöt Piton zsíros hajára önti…
Álmodozásából váratlan zaj térítette magához: valaki kopogott a
pincehelyiség ajtaján.
Colin Creevey volt az. Belépett a terembe, megeresztett egy vigyort Harry
felé, majd félszegen odasomfordált Piton asztalához.
– Tessék! – förmedt rá Piton.
– Tanár úr, azért küldtek, hogy vigyem fel Harry Pottert.
Piton kampós orra felett rámeredt Colinra. A fiú lelkes arcáról lassan
leolvadt a mosoly.
– Potternek jelenleg bájitaltanórája van – felelte ridegen Piton. – Az óra
után majd felmehet.
Colin elvörösödött, és pislogni kezdett.
– De… Mr. Bumfolt hivatja Harryt, tanár úr – szólt félénken. – A többi
bajnok is ott van… Azt hiszem, le akarják fényképezni őket…
Harry azt kívánta, bár lenyelte volna Colin a nyelvét az utolsó mondat
előtt. Megkockáztatott egy oldalpillantást Ron felé, de barátja konokul a
mennyezetet tanulmányozta.– Jó, nem bánom, menjen – morogta bosszúsan Piton. – Potter, a holmidat
itt hagyod, és rögtön visszajössz, ha végeztél.
– Tanár úr – cincogta Colin – a holmiját is magával kell vinnie. Az összes
bajnok…
– Akkor vigye! – csattant fel türelmét vesztve Piton. – Fogd a holmidat,
Potter, és tűnj el a szemem elől!
Harry a vállára vetette a táskáját, felállt, és elindult az ajtó felé. Mikor
elhaladt a mardekárosok asztalai mellett, egyszerre tucatnyi POTTER, A
BÉNÁK BAJNOKA felirat villant az arcába.
|