Mrs Weasley felsikoltott, és elugrott az ágytól.
– Sirius Black! – sikította, a férfira mutatva.
– Anya, hallgass! – csattant fel Ron. – Ő nem rossz ember!
Piton nem kiáltott, nem is hőkölt hátra, de arcára kiült a félelemmel vegyes
gyűlölet.
– Black! – mordult fel Siriusra meredve, aki hasonló ellenszenvvel nézett
vissza rá. – Mit keres ez itt?
– Én hívtam ide – felelte Dumbledore, a két férfi között járatva pillantását.
– Ahogy magát is, Perselus. A helyzet azt kívánja, hogy túltegyék magukat a
régi sérelmeken, és bizalommal forduljanak egymáshoz.
Látva   a   tömény   gyűlöletet   Sirius   és   Piton   arcán,   Harry   úgy   érezte,
kisebbfajta csoda lesz, ha Dumbledore kérése teljesül.
–   Egyelőre   beérném   annyival   is   –   szólt   az
igazgató,   egy   árnyalatnyi   türelmetlenséggel   a
hangjában   –,   ha   lemondanának   a   nyílt
ellenségeskedésről. Fogjanak kezet. Ebben a harcban
szövetségesekként küzdenek. Szorít minket az idő.
Nekünk, keveseknek, akik tudjuk az igazságot, össze
kell tartanunk, különben menthetetlenül elbukunk.
Sirius és Piton kelletlenül közelebb léptek egymáshoz, és bemutattak egy
igen rövid és cseppet sem szívélyes kézfogást.
– Kezdetnek ennyi is elég – szólt Dumbledore, és újra a két férfi közé
lépett. – Most pedig elmondom, hogy kinek milyen feladatot szánok. Caramel
reakciója, bár nem ért teljesen váratlanul, új helyzetet teremt. Sirius, azonnal
keljen útra. Értesítse Remus Lupint, Arabella Figget, Mundungus Fletchert – a
régi csapatot. Rejtőzzön el Lupinnál, amíg újra jelentkezem.– De hát… – kezdte Harry. Megdöbbentette, hogy máris búcsút kell vennie
a keresztapjától.
–   Hamarosan   újra   találkozunk,   Harry   –   fordult   felé   Sirius.   –   Erre   a
szavamat   adom.   De   most   kötelességem   megtenni,   ami  tőlem   telik.   Ugye,
megérted?
– Igen – felelte Harry. – Persze… tudom.
Sirius gyors kézfogással elbúcsúzott tőle, biccentett Dumbledore-nak, majd
újra kutyává változott. Aztán az ajtóhoz ügetett, lábával lenyomta a kilincset,
és eltűnt a folyosón.
– Perselus – szólt Dumbledore, Pitonhoz fordulva –, tudja, hogy mit kérek
magától. Ha kész megtenni… ha képes rá…
– Igen.
Piton   a   szokásosnál   is   sápadtabb   volt,   és   hideg   fekete   szeme   furcsán
csillogott.
– Akkor sok sikert! – búcsúzott Dumbledore. Szemében aggodalmas fény
villant, ahogy a némán távozó bájitaltantanár után nézett.