Malfoyjal legközelebb kedden délelőtt, a mardekárosok és a griffendélesek
közös dupla bájitaltanóráján találkoztak. Már javában tartott az óra, amikor a
fiú vastagon bebugyolált és felkötött karral betámolygott a pinceterembe. Ha
nem ismeri Malfoyt, Harry azt hitte volna, hogy egy véres csata hősi túlélőjét
látja.
– Hogy vagy, Draco? – kérdezte sajnálkozva Pansy Parkinson. – Nagyon
fáj?
– Igen – nyögte mártírarccal Malfoy, de mikor Pansy elfordult, vigyorogva
rákacsintott Crakra és Monstróra.
– Gyere csak, fiam, gyere csak – intett neki szórakozottan Piton professzor.
Harry és Ron sokatmondó pillantást váltottak, ha ők érkeztek volna későn
az órára, Piton gondolkodás nélkül fenyítést szabott volna ki rájuk. Malfoy
azonban bármit megtehetett nála. Piton, mint a Mardekár-ház feje, nyíltan
kivételezett saját diákjaival.
Ezen az órán egy új bájital, a zsugorító főzet elkészítését tanulták. Malfoy
Harry és Ron szomszédságában állította fel az üstjét, így a hozzávalókat
ugyanazon az asztalon készítették elő.
– Tanár úr – szólt Malfoy –, a karom miatt nem tudom felaprítani
magamnak a százszorszépgyökeret…
– Weasley, aprítsd fel Malfoy gyökerét – vetette oda Piton.
Ron elvörösödött.
– Semmi baja a karodnak – sziszegte. Malfoy kajánul vigyorgott.
– Hallottad, mit mondott a tanár úr. Gyerünk, Weasley, láss hozzá!
Ron felkapta a kését, és durván aprítani kezdte a gyökeret.
– Tanár úr – nyafogta Malfoy –, Weasley tönkreteszi a
százszorszépgyökeremet.
Piton odalépett az asztalukhoz, és kampós orra fölött a gyökérkupacra
nézett. Szája rosszindulatú mosolyra húzódott hosszú, zsíros, fekete haja
árnyékában.
– Cserélje ki a gyökereit Malfoyéval, Weasley.
– De tanár úr… !
Ron bő negyedórát áldozott rá, hogy takaros kis kockákra vágja a
gyökereit.
– Gyerünk – sziszegte fenyegetően Piton.
Ron kelletlenül odatolta Malfoynak saját, mintaszerűen felaprított
gyökereit, majd újból a kezébe vette a kést.
– Tanár úr, az aszú fügét se tudom egyedül meghámozni – nyafogta
leplezetlen kajánsággal Malfoy.
– Potter, hámozd meg Malfoy aszú fügéjét – szólt Piton, felöltve külön
Harry számára tartogatott undorodó arckifejezését.
Miközben Ron a Malfoytól örökölt gyökérroncsokat igyekezett úgy-ahogy
megmenteni, Harry a kezébe vette Malfoy aszú fügéjét, és gyorsan
meghámozta. Azután szótlanul visszalökte a gyümölcsöt Malfoy elé. A
mardekáros fiú elégedetten elvigyorodott.
– Találkoztatok mostanában Hagrid barátotokkal? – kérdezte fojtott hangon.
– Semmi közöd hozzá – vetette oda Ron, fel se pillantva a
gyökérszeletelésből.
– Félek, nem sokáig lesz már az iskola tanára – folytatta gúnyos
sajnálkozással Malfoy. – Apám eléggé felháborodott a balesetem miatt…
– Ha sokat dumálsz, megmutatom, milyen egy igazi baleset – sziszegte
Ron.
– …panaszt is tett a felügyelő-bizottságnál. És persze a Mágiaügyi
Minisztériumban is. Tudjátok, apám elég befolyásos ember. És hát egy ilyen
maradandó sérülés… – Malfoy színpadiasan sóhajtott. – Ki tudja, rendbe jön-e
valaha is a karom?
– Szóval ezért játszod meg a szenvedőt – mordult fel Harry. Annyira
remegett a keze a dühtől, hogy véletlenül lefejezte az egyik döglött hernyót. –
Azt akarod, hogy kirúgják Hagridot!
– Hát igen… – Malfoy suttogóra fogta a hangját. – De más előnyei is
vannak a dolognak. Weasley, szeleteld fel a hernyóimat…
Ezalatt Neville, aki néhány üsttel odébb dolgozott, szorult helyzetbe került.
Számára rémálom volt minden bájitalóra. Enyhén szólva gyenge volt ebből a
tantárgyból, s ügyetlenségét még csak fokozta, hogy halálosan rettegett
Pitontól. Ezúttal sem volt valami sikeres: az üstjében rotyogó lé nem
élénkzöld volt, mint a többiek főzete, hanem…
– Ez narancssárga, Longbottom – állapította meg Piton. Merített egy
kanállal Neville főzetéből, magasról visszacsorgatta az üstbe, hogy mindenki
láthassa. – Narancssárga. Hogy lehet valakinek ennyire nehéz a felfogása? Ha
jól emlékszem, világosan megmondtam, hogy csak egy patkánylépet kell
belefőzni, és piócaléből sem kell bele több néhány cseppnél. Mivel lehet téged
rábírni, hogy megérts valamit, Longbottom?
Neville fülig elvörösödött, és remegett, mint a nyárfalevél. Nem sok
hiányzott hozzá, hogy elsírja magát.
– Tanár úr, kérem – szólalt meg Hermione –, szívesen segítek Neville-nek
helyrehozni…
– Nem vagyok kíváncsi a dicsekvésére, Granger – vágott a szavába Piton,
mire Hermione ugyanolyan vörös lett, mint Neville. – Longbottom, az óra
végén kipróbáljuk a főzetet a varangyodon. Talán ahhoz ragaszkodsz annyira,
hogy a kedvéért összeszedd magad.
Azzal Piton faképnél hagyta a holtra vált Neville-t.
– Segíts! – nyöszörögte a fiú Hermionéra pillantva.
– Hallottad az újságot, Harry? – kérdezte Seamus Finnigan, mikor Harryék
asztalához lépett, hogy kölcsönkérje a rézmérleget. – A Reggeli Próféta szerint
valaki látta Sirius Blacket.– Hol? – kérdezte kórusban Harry és Ron. Az asztal túloldalán álló Malfoy
a fülét hegyezte.
– Nem messze innen – felelte izgatottan Seamus. – Egy mugli nő
találkozott vele. Persze azok nem tudnak semmit. Azt hiszik, hogy Black
egyszerű bűnöző. A nő rögtön felhívta a rendőrségi számot, de mire a
minisztérium emberei odaértek, Black már rég felszívódott.
– Nem messze innen… – ismételte elgondolkozva Ron, majd a hallgatózó
Malfoyra tévedt a pillantása. – Mi van, Malfoy? Aprítsam fel valamidet?
Malfoy eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Áthajolt az asztal fölött, s
szemében gonosz fény csillant.
– Egyedül akarod elkapni Blacket, Potter?
– Igen, persze – hagyta rá gúnyosan Harry. Malfoy alattomosan
elmosolyodott.
– Én a te helyedben már rég a nyomába eredtem volna – szólt csevegő
hangon. – Nem játszanám itt a suliban a jó kis fiút…
– Mit dumálsz itt össze, Malfoy? – reccsent rá Ron.
– Talán nem tudod, Potter? – suttogta Malfoy, s fakó szeme összeszűkült.
– Mit?
Malfoy elvigyorodott.
– Nem akarod vásárra vinni a bőröd? – mondta. – Inkább a dementorokra
bízod a dolgot, mi? Pedig én a helyedben bosszút állnék. Magam kapnám el
Blacket.
– Mi a, fenéről beszélsz? – csattant fel dühösen Harry, de mielőtt Malfoy
válaszolhatott volna, Piton a csoporthoz fordult:
– Úgy látom, mindenki végzett a hozzávalók bekeverésével. Az italnak
még néhány percig főnie kell, addig rakjatok rendet az asztalokon. Utána
megnézzük, mit alkotott Longbottom…
Crak és Monstro nyíltan kinevették a verejtékező Neville-t, aki még mindig
lázasan kavarta üstje tartalmát. Hermione mindannyiszor súgott neki, ha Piton
hátat fordított. Harry és Ron elpakolták a hozzávalók maradékait, majd a
sarokban álló kőmedencéhez léptek, hogy elmossák merőkanalaikat.
– Miről beszélt Malfoy? – suttogta Harry, miközben bedugta kezét a
vízköpő szörny szájából ömlő jéghideg vízsugárba. – Miért kellene bosszút
állnom Blacken? Semmit nem tett ellenem – legalábbis eddig.
– Össze-vissza beszél – legyintett Ron. – Ki akarja provokálni, hogy
valami meggondolatlanságot csinálj…
Néhány perccel az óra vége előtt Piton odalépett Neville-hez, aki az üstje
mellett gubbasztott.
– Mindenki jöjjön ide! – harsogta, s fekete szeme gúnyosan megcsillant. –
Lássuk, milyen sorsra jut Longbottom varangya. Ha az üstben tényleg zsugorító főzet van, akkor ebihal lesz belőle. Ha viszont a gazdája elrontott
valamit, amiben nem kételkedem, akkor a varangy távozik az élők sorából.
A griffendélesek aggódva pislogtak, a mardekárosok ellenben izgatottan
várták a fejleményeket. Piton a bal kezére ültette Trevort, a varangyot, majd
kivett egy kiskanálra valót Neville – immár zöld – főzetéből, és lecsorgatott
néhány cseppet Trevor torkán.
Egy másodpercig néma csend volt, csak Trevor brekegett egyet. Azután
halk pukkanás hallatszott, és Piton tenyerén ott ficánkolt Trevor, az ebihal.
A griffendélesek lelkesen tapsoltak. Piton bosszús képpel elővett egy
üvegcsét talárja zsebéből, és tartalmát Trevorra cseppentette, aki erre
nyomban visszanyerte eredeti méretét.
– Öt pont a Griffendéltől – szólt Piton, s ezzel elérte, hogy a griffendélesek
arcáról lefagyjon a mosoly. – Megmondtam, hogy ne segítsen neki, Granger.
Az órának vége.
|