Malfoyjal legközelebb kedden délelőtt, a mardekárosok és a griffendélesek
közös dupla bájitaltanóráján találkoztak. Már javában tartott az óra, amikor a
fiú vastagon bebugyolált és felkötött karral betámolygott a pinceterembe. Ha
nem ismeri Malfoyt, Harry azt hitte volna, hogy egy véres csata hősi túlélőjét
látja.

– Hogy vagy, Draco? – kérdezte sajnálkozva Pansy Parkinson. – Nagyon
fáj?
– Igen – nyögte mártírarccal Malfoy, de mikor Pansy elfordult, vigyorogva
rákacsintott Crakra és Monstróra.
– Gyere csak, fiam, gyere csak – intett neki szórakozottan Piton professzor.
Harry és Ron sokatmondó pillantást váltottak, ha ők érkeztek volna későn
az órára, Piton gondolkodás nélkül fenyítést szabott volna ki rájuk. Malfoy
azonban  bármit   megtehetett  nála.   Piton,   mint   a  Mardekár-ház  feje,   nyíltan
kivételezett saját diákjaival.
Ezen az órán egy új bájital, a zsugorító főzet elkészítését tanulták. Malfoy
Harry   és   Ron   szomszédságában   állította   fel   az   üstjét,   így   a   hozzávalókat
ugyanazon az asztalon készítették elő.
–   Tanár   úr   –   szólt   Malfoy   –,   a   karom   miatt   nem   tudom   felaprítani
magamnak a százszorszépgyökeret…
– Weasley, aprítsd fel Malfoy gyökerét – vetette oda Piton.
Ron elvörösödött.
– Semmi baja a karodnak – sziszegte. Malfoy kajánul vigyorgott.
– Hallottad, mit mondott a tanár úr. Gyerünk, Weasley, láss hozzá!
Ron felkapta a kését, és durván aprítani kezdte a gyökeret.
–     Tanár     úr     –     nyafogta     Malfoy     –,     Weasley     tönkreteszi     a
százszorszépgyökeremet.
Piton   odalépett   az   asztalukhoz,   és   kampós   orra   fölött   a   gyökérkupacra
nézett.   Szája   rosszindulatú   mosolyra   húzódott   hosszú,   zsíros,   fekete   haja
árnyékában.
– Cserélje ki a gyökereit Malfoyéval, Weasley.
– De tanár úr… !
Ron   bő   negyedórát   áldozott   rá,   hogy   takaros   kis   kockákra   vágja   a
gyökereit.
– Gyerünk – sziszegte fenyegetően Piton.
Ron   kelletlenül   odatolta   Malfoynak   saját,   mintaszerűen   felaprított
gyökereit, majd újból a kezébe vette a kést.
–   Tanár   úr,   az   aszú   fügét   se   tudom   egyedül   meghámozni   –   nyafogta
leplezetlen kajánsággal Malfoy.
– Potter, hámozd meg Malfoy aszú fügéjét – szólt Piton, felöltve külön
Harry számára tartogatott undorodó arckifejezését.
Miközben Ron a Malfoytól örökölt gyökérroncsokat igyekezett úgy-ahogy
megmenteni,   Harry   a   kezébe   vette   Malfoy   aszú   fügéjét,   és   gyorsan
meghámozta.   Azután   szótlanul   visszalökte   a   gyümölcsöt   Malfoy   elé.   A
mardekáros fiú elégedetten elvigyorodott.
–   Találkoztatok   mostanában   Hagrid   barátotokkal?   –   kérdezte   fojtott hangon.
–   Semmi   közöd   hozzá   –   vetette   oda   Ron,   fel   se   pillantva   a
gyökérszeletelésből.
–   Félek,   nem   sokáig   lesz   már   az   iskola   tanára   –   folytatta   gúnyos
sajnálkozással Malfoy. – Apám eléggé felháborodott a balesetem miatt…
– Ha sokat dumálsz, megmutatom, milyen egy igazi baleset – sziszegte
Ron.
–   …panaszt   is   tett   a   felügyelő-bizottságnál.   És   persze   a   Mágiaügyi
Minisztériumban is. Tudjátok, apám elég befolyásos ember. És hát egy ilyen
maradandó sérülés… – Malfoy színpadiasan sóhajtott. – Ki tudja, rendbe jön-e
valaha is a karom?
–   Szóval   ezért   játszod   meg   a   szenvedőt   –   mordult   fel   Harry.   Annyira
remegett a keze a dühtől, hogy véletlenül lefejezte az egyik döglött hernyót. –
Azt akarod, hogy kirúgják Hagridot!
– Hát igen… – Malfoy suttogóra fogta a hangját.  – De más előnyei is
vannak a dolognak. Weasley, szeleteld fel a hernyóimat…
Ezalatt Neville, aki néhány üsttel odébb dolgozott, szorult helyzetbe került.
Számára rémálom volt minden bájitalóra. Enyhén szólva gyenge volt ebből a
tantárgyból,   s   ügyetlenségét   még   csak   fokozta,   hogy   halálosan   rettegett
Pitontól.   Ezúttal   sem   volt   valami   sikeres:   az   üstjében   rotyogó   lé   nem
élénkzöld volt, mint a többiek főzete, hanem…
–   Ez   narancssárga,   Longbottom   –   állapította   meg   Piton.   Merített   egy
kanállal Neville főzetéből, magasról visszacsorgatta az üstbe, hogy mindenki
láthassa. – Narancssárga. Hogy lehet valakinek ennyire nehéz a felfogása? Ha
jól   emlékszem,   világosan   megmondtam,   hogy   csak   egy   patkánylépet   kell
belefőzni, és piócaléből sem kell bele több néhány cseppnél. Mivel lehet téged
rábírni, hogy megérts valamit, Longbottom?
Neville   fülig   elvörösödött,   és   remegett,   mint   a   nyárfalevél.   Nem   sok
hiányzott hozzá, hogy elsírja magát.
– Tanár úr, kérem – szólalt meg Hermione –, szívesen segítek Neville-nek
helyrehozni…
– Nem vagyok kíváncsi a dicsekvésére, Granger – vágott a szavába Piton,
mire Hermione ugyanolyan vörös lett, mint Neville. – Longbottom, az óra
végén kipróbáljuk a főzetet a varangyodon. Talán ahhoz ragaszkodsz annyira,
hogy a kedvéért összeszedd magad.
Azzal Piton faképnél hagyta a holtra vált Neville-t.
– Segíts! – nyöszörögte a fiú Hermionéra pillantva.
– Hallottad az újságot, Harry? – kérdezte Seamus Finnigan, mikor Harryék
asztalához lépett, hogy kölcsönkérje a rézmérleget. – A Reggeli Próféta szerint
valaki látta Sirius Blacket.– Hol? – kérdezte kórusban Harry és Ron. Az asztal túloldalán álló Malfoy
a fülét hegyezte.
–   Nem   messze   innen   –   felelte   izgatottan   Seamus.   –   Egy   mugli   nő
találkozott   vele.   Persze   azok   nem   tudnak   semmit.   Azt   hiszik,   hogy   Black
egyszerű   bűnöző.   A   nő   rögtön   felhívta   a   rendőrségi   számot,   de   mire   a
minisztérium emberei odaértek, Black már rég felszívódott.
– Nem messze innen… – ismételte elgondolkozva Ron, majd a hallgatózó
Malfoyra tévedt a pillantása. – Mi van, Malfoy? Aprítsam fel valamidet?
Malfoy eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Áthajolt az asztal fölött, s
szemében gonosz fény csillant.
– Egyedül akarod elkapni Blacket, Potter?
–   Igen,   persze   –   hagyta   rá   gúnyosan   Harry.   Malfoy   alattomosan
elmosolyodott.
– Én a te helyedben már rég a nyomába eredtem volna – szólt csevegő
hangon. – Nem játszanám itt a suliban a jó kis fiút…
– Mit dumálsz itt össze, Malfoy? – reccsent rá Ron.
– Talán nem tudod, Potter? – suttogta Malfoy, s fakó szeme összeszűkült.
– Mit?
Malfoy elvigyorodott.
– Nem akarod vásárra vinni a bőröd? – mondta. – Inkább a dementorokra
bízod a dolgot, mi? Pedig én a helyedben bosszút állnék. Magam kapnám el
Blacket.
– Mi a, fenéről beszélsz? – csattant fel dühösen Harry, de mielőtt Malfoy
válaszolhatott volna, Piton a csoporthoz fordult:
– Úgy látom, mindenki végzett a hozzávalók bekeverésével.  Az italnak
még   néhány   percig   főnie  kell,   addig   rakjatok   rendet   az   asztalokon.   Utána
megnézzük, mit alkotott Longbottom…
Crak és Monstro nyíltan kinevették a verejtékező Neville-t, aki még mindig
lázasan kavarta üstje tartalmát. Hermione mindannyiszor súgott neki, ha Piton
hátat   fordított.   Harry   és   Ron   elpakolták   a   hozzávalók   maradékait,   majd   a
sarokban álló kőmedencéhez léptek, hogy elmossák merőkanalaikat.
–   Miről   beszélt   Malfoy?   –   suttogta   Harry,   miközben   bedugta   kezét   a
vízköpő szörny szájából ömlő jéghideg vízsugárba. – Miért kellene bosszút
állnom Blacken? Semmit nem tett ellenem – legalábbis eddig.
–   Össze-vissza   beszél   –   legyintett   Ron.   –   Ki   akarja   provokálni,   hogy
valami meggondolatlanságot csinálj…
Néhány perccel az óra vége előtt Piton odalépett Neville-hez, aki az üstje
mellett gubbasztott.
– Mindenki jöjjön ide! – harsogta, s fekete szeme gúnyosan megcsillant. –
Lássuk,   milyen   sorsra   jut   Longbottom   varangya.   Ha   az   üstben   tényleg zsugorító főzet van, akkor ebihal lesz belőle. Ha viszont a gazdája elrontott
valamit, amiben nem kételkedem, akkor a varangy távozik az élők sorából.
A griffendélesek  aggódva pislogtak, a mardekárosok ellenben izgatottan
várták a fejleményeket. Piton a bal kezére ültette Trevort, a varangyot, majd
kivett egy kiskanálra valót Neville – immár zöld – főzetéből, és lecsorgatott
néhány cseppet Trevor torkán.
Egy másodpercig néma csend volt, csak Trevor brekegett egyet. Azután
halk pukkanás hallatszott, és Piton tenyerén ott ficánkolt Trevor, az ebihal.
A   griffendélesek   lelkesen   tapsoltak.   Piton   bosszús   képpel   elővett   egy
üvegcsét   talárja   zsebéből,   és   tartalmát   Trevorra   cseppentette,   aki   erre
nyomban visszanyerte eredeti méretét.
– Öt pont a Griffendéltől – szólt Piton, s ezzel elérte, hogy a griffendélesek
arcáról lefagyjon a mosoly. – Megmondtam, hogy ne segítsen neki, Granger.
Az órának vége.