Ajándékok

A másnap reggel hamar eljött és az összeesküvés tovább folyt. Harry mindebből csak annyit vett észre, hogy apja tanulásra kárhoztatja ezen a napon. Mikor reggel fölkelt meglepődött, hiszen egyik barátja sem köszöntötte őt a születésnapján. Na, nem, mintha elvárta volna, hiszen eddig is csak levélben üdvözölték… személyesen eddig szinte sohasem ünnepelték meg igazán. De most ott bujkált a remény, hogy talán most először, igazán.

Sajnos csalódnia kellett, hiszen barátai semmit nem reagáltak és apja sem mutatta különösebben, hogy érdekelné a mai nap. Így hát Harry kissé mogorván közlekedett a házban, míg a többiek tették szokásos dolgukat. Ginny mint újdonsült házvezetőnő készítette a reggelit. Hermione éppen nagy veszekedésben volt Dracóval, míg apja a pincéből bukkant elő egy adag elkészült bájitallal.

- Itt minden a megszokott. Hát ennyire elfelejtették volna? – dohogott magában. Újra és újra végigpásztázta a többieket, árulkodó nyomok után kutatva, de semmit sem talált. Egyre inkább magányosnak érezte magát, pedig most itt voltak körülötte. Apja délelőtt a szobájába hívta és elkezdték az ismétlést. Eleinte akadozva ment a dolog, és Harry tagadhatatlanul egyre mélyebbre süllyedt az önsajnálatban.

- Mi bajod van? A múltkor már tudtad ezeket! – mordult föl a férfi, és Harry reményvesztetten nézett rá.

- Nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok – motyogta, majd újra próbálta az előbbi varázslatot.

Persze idővel belerázódott a dologba és a régi Piton helyett kezdett előbújni apja jelleme is. Már nem csak korholta a fiút, de meg is dicsérte, ha az valamit jól csinált. Ebédhez összegyűltek, de mint reggel, most sem tapasztalt semmi változást. Barátai beszélgettek, apja néha dünnyögött valamit.

- Ja és a vegyesbolt tulajdonosa a faluban Lavender rokona. - Erre már Harry is fölfigyelt.

- De ugye nem ismert föl titeket? – kérdezte a fiú, mire a szőke srác megrázta fejét.

- Nem, jelenleg úgy tudják, hogy én Daren Pollock vagyok Hermione pedig a barátnőm, azaz Helena. Valamint itt lakunk a város szélén az apámmal és az öcsémmel. Na meg persze most itt van öcsém barátnője is. - Harry szemei kikerekedtek.

- Mért én vagyok a fiatalabb? – háborgott a fiú.

- Talán, mert… én nem csak szebb, okosabb, de idősebb is vagyok nálad – jegyezte meg Draco. Harry arca csúf vigyorba torzult.

- Menj a fenébe… - de apja tekintete félbeszakította.

- Szóval úgy tudják, hogy egy egyedülálló apa neveli két kamasz fiát a város szélén, és most itt tartózkodik a két suhanc barátnője is. - Draco bólintott.

– Na és hova jártok?

- Beauxbatons-ba – vágta rá Hermione. Piton belátta elég jól hazudtak ezek ketten, így nem is kötözködött tovább. Az ebéd végeztével visszavonult a szobájába, de Harryt magával cibálta.

- Nem tarthatnánk csak egy kis szünetet? – könyörgött Harry.

- Éppen arra készülök. - Azzal leült az ágya szélére és az éjjeliszekrénybe nyúlt. Onnan kisvártatva előkerült a régi napló. Harry szíve összeszorult a látványtól.

- Ezt… szeretném neked visszaadni. Téged illet – jelentette ki a férfi, majd átadta a fiúnak.

Harry nem tudott mit mondani, ám mikor kezeibe fogta a naplót valami lehullott az ágyra. Egy megsárgult boríték volt az. Harry fölvette, majd kérdőn nézett apjára. A férfi lélegzete s elállt. Erről a levélről meg is feledkezett.

- Ezt, édesanyád írta. A festményhez volt rögzítve… - motyogta, majd kivette a fiú kezéből.

- Mit ír? – kérdezte teljesen őszintén a fiú.

- Még nem tudom. - Fölmutatta az érintetlen levelet.

- Akkor talán bontsd ki – javasolta Harry.

A férfi, reszkető kézzel tépte föl a levelet, majd lassan elkezdte fölolvasni. Harry előtt nem volt mit titkolnia, így hangosan olvasott.

Kedves Perselus.

Először is nagyon boldog születésnapot kívánok neked. Sajnálom, hogy ezt már nem adhatom át személyesen. De hidd el, benne van szívem, lelkem. Mindig is szeretni foglak, örökkön örökké.

Ui: ha velem bármi történne, nézz föl a padlásra, és keresd a naplómat. Szeretlek

Lily

Harry döbbenten nézett maga elé, alig kapott levegőt. Mennyi időt megspórolhattak volna, ha ez előbb kiderül.

- Kár, hogy csak most bontottad ki – jegyezte meg a fiú, majd szomorúan a falon függő festményre nézett.

– Milyen boldogok lehetnénk, ha most is velünk lenne! - Apja csak bólintott majd, megköszörülte torkát.

- Idehívnád Ginnyt? – kérte meg Harryt.

- Persze, de miért? – választ se várva ment a lányért, hogy aztán zavarodottan érkezzenek vissza.

- Igen… Perselus? - Harry megdöbbent a megszólításon. Ő még nem tudta, hogy apja és barátnője már tegezik egymást.

- Üljetek le. Harry mutasd meg a naplót… - A fiú elővette anyja naplóját és a lánynak adta.

– Ez itt Lily leányági naplója. Ez egy…

- Hagyomány - vágott közbe Ginny. - Hallottam róla, még anyának is volt ilyen. Szép szokás és örök érvényű, úgy tartják, ha egy lány ilyet kap, az már örök életre szólt. - Piton halványan elmosolyodott.

- Nos, igen. Éppen ezért… - hátrafordult és egy bordó bársonyborítású, arany mintával díszített könyvecskét vett elő. - Ez itt téged illet. Vidd tovább a Prince leányág hagyományát, ezennel neked adom.

A lány döbbenten nézte hol a könyvet, hol a férfit. Olyan meglepő és jó érzés volt, hogy valaki odaadja neki a könyvet. Szeme megtelt könnyekkel, ahogy átvette a naplót. Magához szorította, majd Harry vállára hajtotta fejét.

- Köszönöm… - motyogta, majd szipogások közepette elhagyták a szobát. A lány a sajátjába ment be, míg Piton és fia a pince felé tartott. Az egész délutánt ott töltötték, vagyis szenvedték égig. Ugyanis Harry akármennyire próbált koncentrálni, egy bájitala sem sikerült túl jól.

- Áááá… felejtsük el. Kész csődtömeg vagyok. Azt nem értem, hogy ha az apám bájitalmester, anyám is kiváló volt bájitaltanból és ráadásul a nagymamám egy egész bájitaltan könyvet írt, hogy a büdös Merlin valagába lettem én így elcseszve! – kiáltott föl, majd a fejét fogva, lehuppant az egyik székre.

- Ez attól független dolog. Nézd, lehet, hogy nincs olyan érzéked hozzá, de másban különb vagy. Amúgy meg, ahogy elnézlek nem érezheted magad a legjobban. Mi történt veled Harry? – a fiúnak itt ért véget az türelme.

Eddig titkolta, hogy mi is bántja, nem akarta gyöngének mutatni magát, aki a születésnapja miatt cirkuszol, de most… most betelt a pohár.

- Tudod, hogy milyen nap van ma? – kérdezte feszült hangon. - Perselus tudta, nem folytathatják sokáig ezt a színjátékot, mert fia teljesen kikészült. Már nyitotta volna a száját, mikor Ginny lépett be az ajtón.

- Kész a vacsora, gyertek enni! Kiáltotta el magát jó hangosan. - Perselus úgy érezte, mintha egy nagy kő esett volna le szívéről.

- Máris megyünk – szólt vissza a lánynak, majd fiához fordult.

– Ja, hogy milyen nap van ma? – Harry feszülten figyelt.

– Azt hiszem szerda, de az időérzékem már nem a régi, menjünk enni.

Harryt mintha leforrázták volna. Megsemmisülten követte apját a lépcsőn, és az sem tűnt föl neki, hogy Perselus nem áll meg a nappaliban, hanem kilép az ajtón. Egészen addig nem is figyelt, míg bele nem ütközött apja hátába.

- Bocsi… - nyögte ki, de többre nem futotta.

Odakint az udvaron egy gazdagon díszített asztal állt, tele mindenféle finomsággal. Körülöttük lámpások világította, és ami a fő, a barátai ott álltak és rámosolyogtak, majd felzendült a hang, melyre egész nap áhítozott.

- Boldog születésnapot! – kiáltották egyszerre, majd egy emberként megrohamozták Harryt.

A fiú alig kapott levegőt, és még inkább alig tudta visszafojtani könnyeit. Az meg ugyan hogy nézne már ki, hogy egy tizennyolc éves fiú… vagyis férfi elkezd pityeregni. Dadogva köszönte meg mindenkinek, hogy ilyen nagy meglepetést okoztak neki. Külön megölelgette Lunát, és Nevillet.

- Rendesen átvertetek – mondta barátainak, akik tagadhatatlanul jól szórakoztak meglepett arcán.

- Kis híján kikészültem tőletek. Tudjátok milyen rossz volt, hogy másik négy emberrel élek egy fedél alatt, de közülük senki sem emlékszik arra, hogy nekem ma szülinapom van!?

- Ne rágd ezen maga Harry, inkább gyere enni, és nézd meg az ajándékaidat is! – Remus hangja sokkal vidámabb volt, mint pár napja és ez külön boldogsággal töltötte el a fiút. Mollyéktól kapott egy könyvet a Kviddics évszázadairól, Egy másik könyvet az ártásokról.

- Ez volt az, amit rejtegettél, ugye, Hermione? – a lány bólintott, majd adott neki egy hatalmas puszit.

- Itt van a mi ajándékunk is – hadarta Neville, aztán átadta az apró kártyát a fiúnak.

Az először nem értette a dolgot, de mikor meglátta saját magát egy csokibéka kártyán elkapta a nevethetnék. A vicces kártya körbejárta az asztalt.

- Hát ez baromira jó ötlet Neville, hogy csináltátok? – A fiú elmagyarázta, miként bírták rá az igazgató képét, hogy legyen szíves átadni egy másik figurának a helyet. Mindenki jót mulatott az eseményeken. Remustól egy igen hasznos kis szerkentyűt kapott.

- Hasonlít a gyanuszkóphoz… - vetette oda Harry.

- Mert az is, de ez egy továbbfejlesztett változat. Ennek nagyobb a hatótávolsága és nem csak a homályos alakjukat látod, hanem rendes valójukat. Bár még kezdetleges, de úgy néz ki bejött. A minisztériumnak is tetszik az ötletem – vigyorogta a férfi.

- Ez a te ötleted volt? Ez állati, ezek szerint már lesz pénzed! – Remus elpirult, hiszen ő is tudta ez mivel jár, végre biztosítani tudja a körülményeket szerelmének. Az asztal alatt megfogta Tonks kezét, aki elmosolyodott.

- Nekem is van egy ajándékom! – rikkantott föl. – Hozzámegyek Remushoz és gyereket szülök neki. - Az enyhén őszes varázsló megdöbbent majd méltatlankodva megszólalt.

- Először nem kellett volna megkérnem a kezedet? –Tonks vállat vont. De erre mindenkiből kitört a nevetés, mikor pedig alábbhagyott, Remus nem hagyta annyiban a dolgot.

– De most komolyan? Ha megkérdezem, hozzám jössz?

- Ha megkérdezel, igent mondok, de ezt úgy is tudod - vágott vissza a nő.

Remus pusmogott neki valamit, majd Tonks szája a füléig ért boldogságában és olyan erővel vetette magát a férfi nyakába, hogy a szék feldőlt kettejükkel együtt, és elterültek a földön. Nagy nevetés vette kezdetét, ami csak jó sokára csendesült el.

- Az én ajándékom később kapod meg… - súgta neki oda Ginny, mire Harry elpirult.

Volt egy halvány sejtése, egy halvány hálóingről, amiben a mellette ülő lány illeg-beilleg előtte. Gyorsan kiverte fejéből a gondolatot, hiszen kissé kellemetlen következményei lennének, ha ő most elkalandozik. Aztán Perselus valamiféle tekercset adott át neki.

- Boldog születésnapot fiam! – Harry izgatottan tekerte ki a pergament, de még a lélegzete is elállt.

- Apa, ezt nem teheted! Nem adhatod nekem a házat! – hőkölt hátra, de Piton lágy mosolya megnyugtatta. Mindeni furcsállta az ajándékot, de nem szóltak egy szót se.

- Szeretném, ha a tiéd lenne. Fogadd el… - Harry vonakodva ugyan, de rábólintott.

- De arra ne is számíts, hogy száz éves korodnál előbb kiteszed innen a lábad… - morogta a fiú, majd átölelte apját.

A vacsora meglepően jól sikerült. Mindenki jól érezte magát, és szinte az összes sütemény is elfogyott. Aztán a vendégek elmentek, és Harryék is elindultak lepihenni.

- Változzam gilisztává, ha én még egyszer süteményt emelek a számhoz… - nyögte Piton. Ginny ijedten fordult felé.

- Ennyire rossz volt? – kérdezte megszeppenten a lány, hiszen a torta az ő műve volt. A lány kétségbeesett arcát látva Piton legyintett egyet.

- Ginny, én utálom az édességet, de a te tortádból mégis négy szeletet ettem, szerinted? - A lány boldogan és büszkeségtől dagadva sétált föl az emeletre. Őt követte Hermione és Draco.

- Na, akkor én már nem is megyek sehova. Ginny, enyém az ágyad - szólt Draco. A vörös lány elnevette magát, majd lassan továbbsétált, a fiúk szobájába.

Perselus még odalent ácsorgott fiával. Nem tudta, mit is mondhatna még neki, azon kívül, amit eddig is mondott. Végül olyan tettre szánta rá magát, amire nem sűrűn volt példa egész életében. Odasétált fiához, homlokon csókolta és azt mondta neki:

- Büszke vagyok rád… - Harry arca felragyogott, szorosan átölelte a férfit. Így álltak percekig, majd férfiúi büszkeségükre hivatkozva szétváltak, és ki-kiment, a maga útján. Perselus végre pihenhetett, míg Harrynek csak most következett a felejthetetlen szülinapi ajándékbontogatás.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés