Mordon hátratántorodott, és elterült a padlón. Harry, aki még mindig arra
nézett, ahol Mordon arca volt, most megpillantotta a malíciamutatóban Albus
Dumbledore-t, Pitont és McGalagony professzort. Megfordult, és látta, hogy a
három tanár az ajtóban áll, előreszegezett pálcával.
Harry ebben a percben megértette, hogyan lehetett Dumbledore az egyetlen
varázsló, akitől Voldemort tartott. Az arc, amely most az ájult Mordon felé
fordult, a legiszonyúbb varázslatnál is rémisztőbb volt. Nyoma sem volt rajta
jóságos   mosolynak,   a   félholdlencsék   mögött   ülő   szempár   nem   hunyorgott
derűs-cinkosan, mint máskor. Dumbledore arca tomboló haragot tükrözött, s
mintha   perzselő   forróságot   árasztott   volna   a   teste,   úgy   sugárzott   belőle   a
pusztító erő.
Dumbledore   belépett   a   szobába,   és   lábával   a   hátára   fordította   az   alélt
Mordont,   hogy   látni   lehessen   az   arcát.   Piton   követte  őt,   és   belenézett   a
malíciamutatóba. A tükörben még mindig ott volt a három arc.
McGalagony professzor nyomban Harryhez lépett.
– Jöjjön, Potter – suttogta, s pengevékony ajka úgy remegett, mintha a sírás
kerülgetné. – Jöjjön… megyünk a gyengélkedőre…
– Nem – szólt szigorúan Dumbledore.
– Dumbledore, nézzen rá… eleget szenvedett már ma éjjel…
–   Itt   marad,   Minerva,   mert   meg   kell   értenie,   mi   történt   –   jelentette   ki
Dumbledore. – A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a
gyógyulás   feltétele.   Meg   kell   tudnia,   ki   miatt   kellett   elszenvednie   ezt   a
tortúrát, és miért.
– Mordon… – szólt Harry. Még mindig kavargott a feje. – Hogy lehetett
Mordon a tettes?
– Ez nem Alastor Mordon – felelte halkan Dumbledore. – Te nem ismered
Alastor Mordont. Az igazi Mordon a történtek után nem vitt volna el téged a
közelemből. Amint elindult veled, átláttam rajta – és követtem.
Dumbledore   Mordon   ernyedt   teste   fölé   hajolt.   Belenyúlt   a   férfi   talárja
zsebébe,   és   kivett   belőle   egy   kulcscsomót,   valamint   Mordon   laposüvegét.
Azután Pitonhoz és McGalagonyhoz fordult.
– Perselus,  kérem, vegye magához a legerősebb igazságszérumot, amit a
készleteiben talál, azután menjen le a konyhába, és hozza fel ide a Winky
nevű  házimanót. Minerva, legyen szíves, menjen le Hagrid kunyhójához. A
tökágyásban talál egy nagy fekete kutyát. Kísérje fel a szobámba, mondja meg
neki, hogy hamarosan megyek, azután jöjjön vissza.
Piton és McGalagony egy szemrebbenéssel sem jelezték, hogy furcsának
találnák   ezeket   az   utasításokat.   Szó   nélkül   sarkon   fordultak,   és   távoztak.
Dumbledore odalépett a hét zárral felszerelt ládához, bedugott egy kulcsot az első   zárba,   és   kinyitotta   a   ládát.   Az   színültig   tele   volt   varázskönyvekkel.
Dumbledore lehajtotta a láda tetejét, majd kulcsot dugott a második zárba, és
újra kinyitotta a ládát. A könyvek eltűntek; a ládában ezúttal egy halom törött
gyanuszkóp,   néhány   pergamenlap   és   penna   valamint   egy   ezüstös   színű
ruhadarab volt – talán egy láthatatlanná tévő köpeny. Harry ámulva figyelte
Dumbledore   tevékenykedését.   Az   igazgató   rendre   kinyitotta   a   harmadik,   a
negyedik, az ötödik meg a hatodik zárat is, s a láda minden alkalommal más és
más   tartalmat   mutatott.   Végül   sorra   került   a   hetedik   zár.   Dumbledore
felhajtotta a láda tetejét – és Harry felkiáltott meglepetésében.
A láda feneke eltűnt; falai kútkáva módjára vették körül egy veremszerű
föld   alatti   helyiség   lejáratát.   A   verem   alján,   három   méter   mélyen,   egy
lesoványodott, alvó ember feküdt: az igazi Rémszem Mordon. Falába nem
volt rajta, mágikus szemének ürege üresnek tűnt a csukott szemhéj mögött, s
egész fürtök hiányoztak ősz hajából. Harry eltátotta a száját; felváltva meredt
a ládában alvó és a szoba padlóján heverő Mordonra.
Dumbledore bemászott a ládába, leugrott a verembe, és az alvó Mordon
fölé hajolt.
– Elkábították… az Imperius-átok hatása alatt áll… elgyengült – foglalta
össze vizsgálata  eredményét.  – Persze fontos volt, hogy életben  maradjon.
Harry, dobd le a szélhámos köpenyét, Alastor átfagyott. Madam Pomfreynek
gondjaiba kell majd vennie, de úgy tűnik, nincs közvetlen életveszélyben.
Harry ledobta a köpenyt, Dumbledore pedig gondosan betakargatta vele
Mordont.   Azután   kimászott   a   veremből;   felemelte   az   íróasztalról   Mordon
laposüvegét, lecsavarta róla  a kupakot, és szájával lefelé fordította a flaskát.
Abból sűrű, ragacsos, sárga folyadék csöpögött a padlóra.
–  Százfűlé-főzet, Harry – szólt Dumbledore. – Az ilyen ötletre mondják,
hogy egyszerű, mégis nagyszerű. Mordon tényleg kizárólag a laposüvegéből
iszik, ezt mindenki tudja róla. A főzet elkészítéséhez a csalónak természetesen
szüksége volt az igazi Mordonra. Nézd meg a haját… – Dumbledore lenézett a
veremben   alvó   aurorra.   –   A   csaló   mindig   levágott   belőle   egy   keveset,
valahányszor újabb adag bájitalt kellett főznie. Hiszen minden órában le kell
nyelnie belőle egy kortyot. Hanem gyanítom, hogy az utóbbi órák izgalmai
közepette a mi ál-Mordonunk elfelejtette bevenni a gyógyszerét… hamarosan
kiderül.
Dumbledore   kihúzta   az   íróasztal   mögött   álló   széket,   leült,   és   a   padlón
heverő Mordonra függesztette  tekintetét.  Harry  ugyanígy  tett.  A várakozás
hosszú, néma percei következtek…
Aztán a földön fekvő férfi arca egyszer csak valóban változni kezdett. A
sebhelyek eltűntek, a bőr kisimult, a csonka orr hiányzó része visszanőtt, majd
az   egész   orr   zsugorodni   kezdett.   A   sörényszerű   ősz   haj   nagyrészt visszahúzódott a fejbőrbe, és szalmaszínűvé vált. A faláb a padlóra koppant,
ahogy kilökte helyéből a visszanövő igazi láb, s ugyanez történt a mágikus
szemmel   –   kifordult   üregéből,   és   elgurult   a   padlón,   de   továbbra   is   vadul
pörgött-forgott.
Mikor   az   átváltozás   befejeződött,  egy  sápadt,   kissé  szeplős,  szőke   férfi
feküdt a szoba közepén. Harry felismerte; Dumbledore merengőjében látta őt.
Látta viaskodni a dementorokkal, látta rimánkodni Mr. Kupornak… csak az
emlékben az arca még sokkal fiatalabb volt.
Szapora léptek hangzottak fel a folyosón. Piton tért vissza, Winkyvel a
sarkában, s utánuk néhány másodperccel McGalagony professzor is befutott.
Pitonnak a földbe gyökerezett a lába a megrökönyödéstől.
– Kupor! – szólt. – Ez Barty Kupor!
– Szentséges ég…! – hebegte McGalagony, aki szintúgy megtorpant az
ajtóban.
Az ápolatlan, piszkos Winky kilesett Piton lába mögül, hogy megnézze a
földön fekvő férfit – aztán eltátotta a száját, és felsikoltott.
– Barty gazdám, Barty gazdám, hogy kerülsz ide, uram!? Azzal odarohant
a férfihoz, és a mellkasára vetette magát.
– Megölték! Megölték! Megölték a gazdám fiát!
–  Csak  elkábítottuk,  Winky  –  nyugtatta   meg  Dumbledore.  –  Állj  félre,
kérlek. Itt van az igazságszérum, Perselus?
Piton   átnyújtott   Dumbledore-nak   egy   kis   üveg   víztiszta   folyadékot   –   a
Veritaserumot, amivel annak idején Harryt fenyegette.

------------------------------------------------------------------------------------

– Nem térhetett vissza, Dumbledore… nem lehet, hogy visszatért…
Piton előrelépett, s közben felhúzta talárja ujját. Megmutatta Caramelnek a
bal karját, s a miniszter hátrahőkölt.
– Tessék – szólt ridegen Piton. – Nézze meg. Ez itt a Sötét Jegy. Egy órája
fekete   volt,   de   most   is   jól   látszik   még.   A   Sötét   Nagyúr   minden   halálfaló
karjába beleégette ezt a bélyeget. Ez volt az összetartozásunk jele, és ezzel hívott minket magához a nagyúr. Ha megérintette valamelyik halálfaló jegyét,
azonnal   ott   kellett   teremnünk   mellette.   Az   én   jegyem   év   eleje   óta   egyre
határozottabban   kirajzolódott.   Karkarové   szintúgy.   Mit   gondol,   miért
menekült el Karkarov ma éjjel? Mindkettőnk karján felizzott a jegy. Tudtuk,
hogy visszatért. Karkarov fél a Sötét Nagyúr bosszújától. Túl sok halálfalót
árult el – nem térhet vissza közéjük.
Caramel   azonban   csak   a   fejét   rázta.   Viszolyogva   meredt   a   szörnyű
bélyegre, s úgy tűnt, egy szót sem fogott fel abból, amit Piton mondott. Aztán
ismét Dumbledore-hoz fordult:
–   Nem   tudom,   mi   a   céljuk   ezzel,   Dumbledore   –   suttogta   –,   de   eleget
hallottam,   és   nincs   több   mondanivalóm.   Holnap   megbeszéljük   az   iskola
további sorsát. Most vissza kell térnem a minisztériumba.