– Szóval Piton azért gyűlöli magát – töprengett hangosan Harry –, mert azt
hiszi, hogy maga is benne volt a tréfában?
– Pontosan – sziszegte egy testetlen hang valahol Lupin háta mögött.
Perselus Piton ledobta magáról a láthatatlanná tévő köpenyt, és Lupinra
szegezte pálcáját.

Hermione felsikoltott. Black talpra szökkent. Harry úgy összerándult, mintha
áramütés érte volna.
– Ezt a fúriafűz mellett találtam – szólt Piton, azzal a padlóra dobta a
köpenyt.   Közben   gondosan   ügyelt   rá,   hogy   pálcája   hegye   végig   Lupin
mellkasára mutasson. – Hasznos holmi, Potter. Köszönöm…
Piton  kissé   kifulladtnak  tűnt,   de   az   is  látszott,   hogy   alig   bírja  elfojtani
diadalmas vigyorát.– Biztosan érdekel, honnan tudtam, hogy itt vagytok – folytatta kárörömtől
csillogó szemmel. – Nos, egyenesen a szobádból jövök, Lupin. Mivel ma még
nem vetted be az orvosságodat, gondoltam, átviszek neked egy serleggel. Az
előzékenységem el is nyerte jutalmát … Az asztalodon ugyanis találtam egy
ismerősnek   tűnő   térképet.   Elég   volt   egy   pillantást   vetni   rá,   és   máris
megtudtam mindent, ami érdekelt. Láttam, amint végigfutsz az alagúton…
– Perselus – szólt közbe Lupin, de Piton letorkolta.
– Dumbledore nem hitte el nekem, hogy te segítettél Blacknek bejutni a
kastélyba. Hát most itt a bizonyíték. De azt még én se gondoltam volna, hogy
van képetek megint ezt a viskót használni búvóhelynek…
– Félreérted a helyzetet, Perselus – rázta a fejét Lupin. – Nem hallottál
mindent. Megmagyarázom… Sirius nem azért jött, hogy megölje Harryt…
–   Azkaban   két   fogollyal   lesz   gazdagabb   ma   este.   –   Piton   szeme
megszállottan   csillogott.   –   Kíváncsi   vagyok,   mit   fog   szólni   ehhez   a
fordulathoz Dumbledore… Váltig állította, hogy nem kell tartanunk tőled…
Remus Lupin, a szelíd vérfarkas…
– Térj észhez, Perselus – szólt csendesen Lupin. – Egy gyerekkori sérelem
miatt képes lennél visszaküldeni egy ártatlan embert Azkabanba?
BUMM! Piton pálcája végéből három vékony, kígyószerű kötél röppent ki.
Az   egyik   rátekeredett   Lupin   szájára,   a   másik   kettő   gúzsba   kötötte   a
csuklójánál és a bokájánál fogva. Lupin megingott, majd egyensúlyát vesztve
a padlóra zuhant. Black dühösen felhorkant, s már fordult, hogy rávesse magát
Pitonra, de az számított a támadásra. Pálcájával egyenesen Black szeme közé
célzott.
– Adj rá okot – sziszegte. – Adj rá okot, és esküszöm, megteszem.
Black   megtorpant.   Piton   és   ő   gyűlölettől   eltorzult   arccal   néztek
farkasszemet.
Harry megkövülten meredt rájuk, fogalma sem volt, kinek higgyen, kinek
segítsen. Hermionéra, majd Ronra pillantott, de úgy tűnt, barátai épp olyan
tanácstalanok, mint ő maga. Ron még mindig a kapálózó Makesszal vesződött,
Hermione viszont most tett egy tétova lépést Piton felé, és megszólalt:
– Piton professzor… szerintem azért meghallgathatnánk, hogy mit akarnak
mondani.
– Már így is búcsút mondhat a diplomájának, Granger kisasszony – vetett
oda Piton. – Maga, Potter és Weasley tiltott helyen tartózkodnak egy vérfarkas
és   egy   elítélt   gyilkos   társaságában.   Most   az   egyszer,   kivételesen   próbálja
befogni a száját.
– De hogyha… ha tényleg tévedés történt…
– AZT MONDTAM, FOGD BE A SZÁD! – rivallt rá Piton. – Ne szólj
bele abba, amiről fogalmad sincs!A Blackre szegezett pálca hegye fenyegetően szikrázni kezdett. Hermione
megszeppenve visszahúzódott.
– Édes a bosszú – fordult ismét Blackhez Piton. – A legszebb álmom volt,
hogy magam kaphatlak el…
– Hát akkor örülj a sikernek, Perselus – felelte Black, majd Ron felé bökött
a   fejével.   –   Ha   a   fiú   és   a   patkánya   is   jönnek,   készséggel   követlek   a
kastélyba…
– A kastélyba? – Piton szája gonosz mosolyra húzódott. – Felesleges olyan
messzire menni. Elég csak kilépnünk ebből a házból, és a dementorok tárt
karokkal fogadnak minket… Boldogok lesznek, hogy viszontlátnak téged…
Merem állítani, hogy örömükben meg is csókolnak majd…
Black fakó arca halottsápadttá vált.
– Meg kell… meg kell hallgatnod – szólt rekedten. – A patkány… nézd
meg azt a patkányt…
Piton   azonban   túl   volt   már   azon,   hogy   hassanak   rá   az   észérvek.   A
szemében lobogó eszelős tűz még Harryt is megrémítette.
– Gyerünk, indulás – parancsolta Piton. Csettintett egyet, mire nyomban a
markába röppent a Lupint fogvatartó kötél vége. – A vérfarkast én vezetem.
Remélem, a dementorok tőle sem sajnálnak majd egy csókot…
Harry egy ugrással az ajtónál termett, és elállta a professzor útját.
– Állj félre, Potter – sziszegte Piton. – Már így is épp elég nagy bajban
vagy. Ha nem sietek ide, hogy megmentsem az életedet…
– Lupin professzor százszor megölhetett volna – vágott a szavába Harry. –
Egy csomószor voltam kettesben vele, amikor a dementorok elleni varázslatra
tanított. Ha tényleg Black cinkosa volt, miért nem végzett velem?
– Ne várd el, hogy követni tudjam egy őrült vérfarkas észjárását – morogta
Piton. – Félre az útból, Potter!
– Maga egy megszállott bolond! – kiabálta Harry. – Vérbosszút akar állni
azért, mert egyszer régen megtréfálták!?
– HALLGASS! – ordította magából kikelve Piton. – Nem tűröm, hogy
ilyen   hangon   beszélj   velem!   Olyan   vagy,   mint   az   apád!   Térden   állva
hálálkodhatnál, amiért megmentettem az életedet! Megérdemelted volna, hogy
kitekerjék   a  nyakad!   Követhetted  volna  azt  a   nagyképű   apádat!   Ő  se  volt
hajlandó elismerni, hogy Black az orránál fogva vezette! És most félre az
utamból, különben én raklak odébb. TAKARODJ, POTTER!
Harry egy   szempillantás   alatt  döntött  és  cselekedett.   Mielőtt  Piton   akár
csak egy lépést tehetett volna felé, a magasba emelte a pálcáját.
– Capitulatus! – kiáltotta, s az övével együtt két másik hang is felharsant. A
szoba falait hatalmas durranás rázta meg. Piton, mintha rugóra lépett volna,
felrepült,   majd   háttal   nekivágódott   a   falnak.   Az   ütéstől   elvesztette   az eszméletét, s összeroskadt, mint egy zsák. Fekete haja alól vékony csíkban
csorgott a vér.
Harry körülnézett. Hermione és Ron vele együtt mondták ki a lefegyverző
varázsigét. Piton pálcája nagy ívben a levegőbe repült, és leesett az ágyon
heverő Csámpás mellé. Black Harryre emelte a tekintetét.
– Kár, hogy kezet emeltél rá – szólt. – Nyugodtan rám bízhattad volna…
Harry kerülte a varázsló pillantását. Még mindig nem volt biztos benne,
hogy helyesen cselekedett. Hermione rémülten pislogott az ájult Piton felé.
– Megtámadtunk egy tanárt… – hebegte. – Jaj, istenem, ebből nagyon nagy
botrány lesz…