– Piton vár... engem? – kérdezett vissza Harry.
–  Piton  tanár  úr  –  javította  ki  szemrehányó  hangsúllyal  Mrs.  Weasley.  –  Na,  gyere,  gyere,
gyorsan! Azt mondta, sietnie kell.
– Mit akarhat tőled? – kérdezte riadtan Ron, miután anyja visszahúzta a fejét az ajtóból. – Volt
valami balhéd nála?
– Dehogyis! – méltatlankodott Harry. Elképzelni se tudta, mi késztethette rá Pitont, hogy utána
jöjjön a Grimmauld térre. Talán T-t kapott az utolsó házi feladatára?
Másfél  perccel  később,  mikor  benyitott  a  konyhába,  ott  találta  Siriust  és  Pitont,  akik  a  hosszú
asztalnál ültek, és mereven elnéztek egymás mellett. Egyikük sem szólt, de a levegő szinte vibrált
kölcsönös utálatuktól. Sirius előtt az asztalon nyitott levél hevert.
– Öhhm – köhintett Harry, hogy felhívja a figyelmet jelenlétére.
Piton felé fordította zsíros fekete hajjal keretezett arcát.
– Ülj le, Potter!
Sirius  hátradőlt,  úgyhogy  széke  két  első  lába  felemelkedett  a  padlóról,  és  emelt  hangon
megszólította a plafont: – Örülnék, ha nem parancsolgatnál a házamban, Piton.
A  bájitaltantanár  fakó  arca  csúnya  szürkés-rózsaszínűre  vált.  Harry  leült  vele  szemben,  Sirius
mellé.
–  Négyszemközt  kellene  beszélnem  veled,  Potter  –  szólt  Piton,  arcán  a  jól  ismert  gúnyos
félmosollyal – de Black...
– A keresztapja vagyok – mondta az előbbinél is hangosabban Sirius.
–   Dumbledore   utasítására   vagyok   itt   –   folytatta   Piton.   Ő   viszont   egyre   halkabban   és
sziszegőbben  beszélt.  –  De  felőlem  itt  maradhatsz,  Black.  Felteszem,  rosszul  esne,  ha  ebből  is
kimaradnál.
– Ezzel meg mit akarsz mondani? – csattant fel Sirius, és zajosan visszabillentette székét.
–  Bizonyára  bosszant,  hogy  nem  lehetsz  hasznos  tagja  a  Rendnek  –  felelte  Piton,  finoman
megnyomva a jelzőt.
Most  Siriuson  volt  a  pirulás  sora.  Piton  félmosollyal  nyugtázta  a  bevitt  találatot,  és  ismét
Harryhez fordult:
– Az igazgató úr óhaja szerint a következő félévben okklumenciát fogsz tanulni.
– Mit fogok tanulni? – pislogott Harry.
Piton feljebb görbítette szája sarkát.
– Okklumenciát, Potter. Az elme mágikus védelmét külső behatolással szemben. Kevéssé ismert
mágiaág, de felettébb hasznos.
Harry  szíve  vadul  kalapálni  kezdett.  Védekezés  külső  behatolással  szemben?  De  hát  mind  azt
mondták, hogy nem költözött belé Voldemort...
– Miért kell ezt az okklu... dolgot tanulnom? – bukott ki belőle a kérdés.
– Mert az igazgató úr jónak látja – felelte közönyösen Piton. – Hetente egyszer különórán veszel
majd  részt,  de  nem  mondhatod  el  senkinek,  mit  tanulsz.  A  legkevésbé  Dolores  Umbridge-nek.
Megértetted?
– Igen – bólintott Harry. – És ki lesz a tanárom?
Piton felvonta fél szemöldökét.
– Én.
Harrynek olyan érzése támadt, mintha a nyakától lefelé olvadni kezdett volna a teste. Különórák
Pitonnal – mivel érdemelte ezt ki? Segélykérően pillantott keresztapjára.
– Miért te tanítod Harryt? – kérdezte ellenségesen Sirius. – Miért nem Dumbledore?
– Mert mint igazgató megteheti, hogy másokra bízza a kellemetlen feladatokat – felelte nyájasan
Piton.  –  Biztosíthatlak,  hogy  nem  önként  jelentkeztem.  –  Felállt,  és  láthatóan  indulni  készült.  –
Hétfő  délután  hat  órakor  várlak  a  dolgozószobámban,  Potter.  Ha  bárki  kérdezi,  bájitaltan-
korrepetáláson veszel részt. Aki látott már az órámon, nem fogja kétségbe vonni, hogy rászorulsz.
Azzal meglebbentette fekete köpenyét, és elindult az ajtó felé.
– Egy pillanat! – szólt utána Sirius, és kihúzta magát a széken.
Piton undok mosollyal nézett vissza rá.
– Szívesen társalognék még, Black, de sajnos nincs annyi szabad időm, mint neked.
– Akkor rögtön a lényegre térek – felelte Sirius, és felállt. Jóval magasabb volt Pitonnál, aki most
köpenye zsebébe dugott jobbjával szorosan megmarkolt valamit – Harry gyanította, hogy a pálcáját.
– Ha megtudom, hogy az okklumenciaórák ürügyén gorombáskodsz Harryvel, velem gyűlik meg a
bajod.
– Megható az aggodalmad – felelte sötét mosollyal Piton – de bizonyára észrevetted, hogy Potter
az apjára üt.
– Igen, észrevettem – vágta rá büszkén Sirius.
– Vagyis olyan öntelt, hogy lepereg róla minden kritika – vitte be a találatot Piton.
Sirius  félrelökte  székét,  s  az  asztalt  megkerülve  elindult  a  bájitaltantanár  felé.  Menet  közben
előhúzta varázspálcáját – mire Piton ugyanígy tett. Megálltak szemben egymással. Sirius sápadt volt
a dühtől. Piton arca nem árult el indulatot, de látszott, hogy ellenfele minden rezdülését figyeli.
– Sirius! – szólt ijedten Harry.
Keresztapja ügyet se vetett rá. –  Vigyázz  magadra,  Pipogyusz  –  sziszegte.  Arca  harminc  centire  se  volt  Pitonétól.  –  Hiába
mondja Dumbledore, hogy megváltoztál, én átlátok rajtad...
– Akkor miért nem figyelmezteted? – suttogta Piton. – Talán félsz, hogy nem veszi komolyan
egy olyan ember véleményét, aki fél éve az anyja házában bujkál?
–  Meséld  el,  hogy  van  mostanság  Lucius  Malfoy?  Gondolom,  boldog,  hogy  az  ölebe  a
Roxfortban dolgozik.
– Apropó, kutya – duruzsolta Piton – tudtál róla, hogy Lucius Malfoy felismert a legutóbbi kis
kiruccanásodon? Ravasz ötlet volt, hogy megmutattad magad egy biztonságos pályaudvari peronon.
Pompás ürügyet szereztél rá, hogy még sokáig lapulhass a kis búvóhelyeden.
Sirius felemelte a pálcáját.
– Ne! – kiáltotta Harry, és átszökkent az asztal fölött, hogy a két varázsló közé álljon. – Sirius!
Ne csináld!
–  Azt  mondod,  gyáva  vagyok!?  –  harsogta  Sirius.  Megpróbálta  félretolni  Harryt,  de  ő  jól
megvetette a lábát.
– Igen, ilyesmire céloztam – susogta Piton.
– Ne avatkozz bele, Harry! – sziszegte Sirius, és szabad kezével ellökte keresztfiát.
Ekkor kitárult a konyhaajtó, és vidám zsivajjal betódult rajta a Weasley család, Hermionéval. A
népes csapat közepén Mr. Weasley lépkedett, csíkos pizsamában és esőkabátban.
– Meggyógyultam! – jelentette be nagy büszkén. – Makkegészséges vagyok!
A következő pillanatban aztán az egész Weasley família megtorpant. Megrökönyödve bámulták
a  szemük  elé  táruló,  élőképszerű  jelenetet:  Sirius  és  Piton  az  ajtó  felé  néztek,  s  közben  egymás
arcára  szegezték  pálcáikat;  Harry  ott  állt  közöttük,  s  kinyújtott  karral  igyekezett  eltolni  őket
egymástól.
– Merlin szent szakálla! – fakadt ki Mr. Weasley. – Mi folyik itt?
Sirius és Piton leeresztették pálcájukat. Harry az egyikre, majd a másikra nézett: mindkettőjük
arca  mélységes  utálatot  tükrözött,  de  a  csapatnyi  tanú  váratlan  megjelenése  szemlátomást  észhez
térítette  őket.  Piton  zsebre  dugta  pálcáját,  hosszú  léptekkel  átvágott  a  konyhán,  és  megkerülte
Weasleyéket. Az ajtóból még visszanézett.
– Hétfőn este hat órakor, Potter.
Azzal kiment a konyhából. Sirius gyilkos pillantással nézett utána.