Harry fülét ajtónyikorgás és közeledő lépések zaja ütötte meg.
– Igazgató úr?
Piton volt az. Harry most még jobban hegyezte a fülét.
– Gondosan átkutattuk a harmadik emeletet. Ott nyoma sincs. Frics a pincét
járta be, de ő se talált semmit.
– A csillagvizsgáló torony? Trelawney professzor szobája? A bagolyház?
– Mindenhol jártunk…
– Akkor hát ennyi volt. Őszintén szólva, magam sem hittem, hogy Black a
kastélyban maradt.
– Nincs valamiféle elképzelése, hogy miként juthatott be, igazgató úr? –
kérdezte Piton.
Harry kissé megemelte a fejét, hogy a másik füle is szabaddá váljon.
– Rengeteg van, Perselus, de egyik hihetetlenebb, mint a másik.
Harry résnyire nyitotta a szemét, és a beszélgetőkre nézett. Dumbledore
háttal állt neki, jól látta viszont Percy arcát és Pitonét, aki ingerültnek tűnt.
– Igazgató úr, emlékszik még, mit mondtam mielőtt… szóval… a tanév
kezdete előtt? – Piton szinte mozdulatlan ajkakkal beszélt, mintha ki akarná
zárni Percyt a társalgásból.– Emlékszem, Perselus – felelte Dumbledore, inkább figyelmeztetően, mint
nyájasan.
– Egyértelmű, hogy Black csak belső segítséggel juthatott be ide. Szóvá
tettem a kétségeimet, amikor felvette…
– Kizártnak tartom, hogy az iskolából bárki is segített bejutni Blacknek –
jelentette ki nyomatékosan Dumbledore. Hangsúlyából kiderült, hogy a témát
ezzel   lezártnak   tekinti.   –   Le   kell   mennem   a   dementorokhoz.   Megígértem
nekik, hogy beszámolok a kutatás eredményéről.
– Ők nem akartak segíteni a keresésben? – kérdezte Percy.
– Dehogynem akartak – felelte hűvösen Dumbledore. – De amíg én vagyok
itt az igazgató, addig egyetlen dementor sem lépi át ennek a kastélynak a
küszöbét.
Percyt kissé meghökkentette a válasz. Dumbledore sarkon fordult, és halk,
de sietős léptekkel elhagyta a nagytermet. Piton néhány másodpercig sötéten
nézett utána, azután ő is távozott.