Ünnepi forgatag

Hermione csak nehezen tudott elaludni, valahogy zavarta a gondolat, hogy egy fiúval kell megosztani a szobáját. Persze ez már eleve furcsa volt, hiszen Harrytől, és Rontól sohasem voltak ilyen érzései. Zavartan fordult át a másik oldalára, de meg is bánta hirtelen ötletét. Ginny ágyában most egy szőke fiú feküdt, és hatalmas szürke szemeivel őt figyelte. A lány elpirult, nem tudta mire vélni a dolgot. Végül rekedten megszólította Dracót.

- Draco… mit nézel? - A fiú elmosolyodott, majd tétován felült.

- Semmit, csak… én csak téged néztelek. - A lány értetlen arcát látva szélesebbé vált a mosolya.

- Mégis mit kell rajtam nézni? – tett föl az egyszerű kérdést. Draco megcsóválta fejét, majd átült a lány ágyára. Hermione kissé hátrébb csusszant, hogy Draco is kényelmesen elférjen.

- Hogy mit kell nézni? A múltat, a jelent, és talán a jövőt. - A ködös megfogalmazástól a lány feje már zsongani kezdett.

- Ez most szerelmet akar vallani? – töprengett magában, és ettől a lehetőségtől valahogy görcsbe rándult a gyomra. Ő maga sem tudta, mit feleljen egy ilyen kérdésre, pláne nem, mivel Dracóról volt szó.

- Nem teljesen értem… - suttogta.

- Hermione Granger, ne akard nekem beadni, hogy a Roxfort legokosabb diáklánya, nem érti a célzásokat! - A lány megadta magát, és elmosolyodott.

- Rendben. Értem, hogy mire céloztál, de bevallom, nem tudom, hogy mit gondoljak? – zavarában hajával kezdett el babrálni és félszegen nézett a fiúra.

- Képzelem… egyszer csak megjelenek a nagy semmiből, egy jó kis múlttal, és ennek most merőben ellent mondok. A helyedben én se bíznék meg magamban… - hangja keserűen csengett és ez nagyon fájt a lánynak. Nem akarta, hogy Draco így érezze magát.

- Nem… figyelj, nem arról van szó, hogy nem bízom benned, csupán… csupán magamat nem értem. Pár hete még odavoltam Ronért. Most pedig azon rágódom, hogy mi a helyes. Megtartani a látszatot, hogy még mindig bánt az ami kettőnkkel történt, vagy új életet kezdeni, egy olyan valaki oldalán, akiben ezerszer több érzelem, kedvesség, és ész van, mint benne. Én… - befejezni nem tudta, mert Draco arca megindult sajátja felé. Lélegzet visszafojtva várta, hogy mi fog történni, de a várt csókkal ellentétben, mást kapott. Egy kedves, de annál szeretet teljesebb puszit a homlokára.

- Én nem akarlak sürgetni. Ezt neked kell eldöntened. Én már döntöttem, kellesz nekem Hermione, de csak akkor, ha te is ugyan így érzel. Nem akarok erőltetni semmit. Ha még idő kell, én várok, és itt leszek melletted.

Szélesen rámosolygott a lányra, akinek könnybe lábadt a szeme. Legszívesebben most azonnal rávágta volna, hogy „igen, a barátnőd akarok lenni”, de tudta, azzal minden megváltozna. Helyette átkarolta a fiú nyakát és szelíden maga mellé húzta. Egymással szembefordulva pihentek le. Hosszasan figyelték a másikat, mígnem teljesen elnyomta őket az álom.

A padlásszoba másik két lakója már az álmok földjén járt. Mezítelen testük szorosan egymásnak feszült a vékony takaró alatt. A nyitott ablakon keresztül pár Szentjánosbogár röppent be, majd kis kört leírva a párocska feje fölött, kiröppentek a szabadba. A nyári hűs szellő söpört végig a szobán, meglengetve a függönyt, mely szellem alakként lengedezett a gyöngéd erőszak következményeként. A lány szorosan simult a fiú mellkasához, míg Harry átölelte kedvese derekát. A tiszta égbolton átsuhant egy hullócsillag, új reményt, új kezdetet és egy új életet jelezve.

.oOo.

Másnap reggel mindenki meglehetősen sokáig aludt. Perselus már éppen azon volt, hogy fölébressze a fiúkat, mikor Ginny sétált lefelé a lépcsőn. A lány pironkodva köszönt neki, amire Perselus csak biccentett. El tudta képzelni, mit művelhettek ezek előző este, de akkor hova tették Dracót? Elmélkedésére meg is találta a választ, mikor Ginny fölsikkantott. Kíváncsian benézett a lány válla fölött, majd elvigyorodott.

- Draco Malfoy! Veszed le a kezed arról a lányról! – a fiú, mint akit puskából lőttek ki, úgy pattant ki az ágyból. Hermione kábán pislogott az ajtó felé, végül fejére húzta a takarót. Perselus elnevette magát, majd folytatta útját fia szobájába.

- Jó reggelt… Casanova! – a megnevezésre Harry elvörösödött.

- Honnan? – nyögte ki rekedten, de már meg is bánta, hiszen kedvese az előbb hagyta el a szobáját.

– Oh!… szóval összefutottál vele.

- Igen, és mondhatom szerencséd, hogy jó kedvemben vagyok, különben most nagyon beolvasnék neked. - Megjátszott szigorúsággal pillantott le a fiúra.

– Ha ezt Molly megtudja… - Harry látványosan elsápadt, majd kétségbeesetten nézett apjára.

- Ugye nem mondod el neki? Kinyír, ha megtudja… - Perselus egy gonosz mosollyal végignézett fián. Végül megenyhült arccal rákérdezett.

- Legalább olyan volt, amilyennek elképzelted? – a kérdés meglepte Harryt, de furcsán jól esett neki. Most már nem vörösödött el a kérdés hallatán, helyette üdvözült vigyorral bámult a férfira.

- Még annál is jobb volt… - Apja elnevette magát, majd szélesen mosolyogva lesétált az emeletről. Odalent már három fiatal várta, hogy lehozhassák Harry porráátkozott tetemét.

- Ugye nem ölted meg? – kérdezte rimánkodva Ginny.

- Csak egy kicsit… de túl fogja élni – jelentette ki Perselus komor arckifejezéssel. De látva a lány riadt tekintetét halványan rámosolygott. – Na menjetek, nem lett semmi baja.

A három fiatal szinte egymást lökdösve rohant föl a lépcsőn, hogy saját szemükkel lássák, hogy a Kis Kiválasztottnak nem esett semmi baja. Megkönnyebbülésükre Harry önfeledten vigyorogva bámulta a falat, mikor Draco odalépett elé.

- Hé, haver… mit bámulsz? – a fiú felé fordította fejét, majd egyszerűen a nyakába vetette magát.

- Imádok mindenkit, az egész világot, titeket is, apámat is, a házat, az ágyat, sőt jelenleg még Voldemortot is imádom! – Dracónak erős volt a gyanúja, hogy a fiú beleőrült apja kínzásába, így feszengve szedte le magáról a lassan gumicukorrá átminősült srácot.

- Oké, és mi az oka, ennek a nagy világszeretetnek? – Harry elgondolkodott, majd vontatottan válaszolt.

- Ginny… apa. Asszem ennyi. - A másik három értetlenül nézett rá. Persze azt Hermione is gondolta, hogy az előző estéjük jól sikerült, na de hogy ennyire?

- Ginny? Mit tettél vele? – súgta oda a kérdést barátnőjének, aki kissé elpirulva visszasúgta a választ. Hermione nagy szemeket meresztve, tátott szájjal nyikkant egyet, mire a fiúk feléjük néztek.

- Semmi… - nyögte a lány, mire a két srác visszafordult egymás felé.

- Majd próbáld ki Dracón… - suttogta Ginny a másik lány fülébe, mire az égővörös arccal indult el lefelé a lépcsőn. Pár perc múlva a többiek is követték, majd mindenki megreggelizett. Feltűnő jókedv uralkodott mindannyiukon, amit Draco nem volt rest kihasználni.

- Jut eszembe! Mikor a faluban voltunk, láttam valami plakátot – hirdette ki Draco. Hermione fölkapta a fejét, majd csillogó szemekkel nézett körbe.

- Igen, egy falusi majális, valamiféle ünnepség, lesznek kirakodó árusok, meg nagy forgatag… biztos jó lesz – fejezte be mondandóját Draco. Hermione nagyot sóhajtva kortyolt bele teájába.

- De jó lenne kiszabadulni egy kicsit… - nyögött föl Harry, majd reménykedve apjára nézet. A férfi kissé elgondolkodott.

- Mit is mondtál, Draco? Kik is vagyunk pontosan?

- Hát, én vagyok Daren Pollock, a barátnőm Helen, és az apámmal meg az öcsémmel vagyok itt. Ja meg kedves sógornőmmel. – Rákacsintott Ginnyre, aki elnevette magát.

- Ha el akartok menni, akkor át kell beszélni a szerepeket és a külsőnket is meg kell változtatni! - A fiatalok egy emberként ugrottak föl.

- Hurrá! – lelkendezett Harry, miközben igyekezett nem földönteni a reggelije maradékát.

- Akkor lássunk neki – javasolta Piton.

Mire Hermione egy pár bűbáj segítségével Perselus haját átváltoztatta barnára, akár csak Dracóét előző nap. Szemeit kékre bűvölte, így meglehetősen furcsán festett a férfi.

- Hát… ez. Meglehetősen furcsa – jegyezte meg Harry, de mikor ő került hasonló állapotba, már nem is volt olyan szörnyű a dolog.

A három férfi beállt egymás mellé és így tényleg úgy festettek, mint egy család. Hermione a tegnapi fekete hajkoronát viselte, míg Ginny valami furcsa indíttatásból szőkét választott.

- Külső kész, már csak a neveket kell megbeszélni. Én leszek Helen West, és Daren barátnője vagyok – hadarta Hermione, majd Ginnyre nézett.

- Oké, én Gabrielle Mischelle leszek és Harry… vagyis, te ki leszel? - Harry megvonta vállát, majd rávágta az első dolgot, ami eszébe jutott.

- Harold Pollock, Daren öccse, de csak pár perccel! – kihangsúlyozta, hogy azért nem olyan nagy a korkülönbség kettejük közt.

– Apánk pedig… hüm – itt hosszasan elgondolkodott.

– Philip Pollock. – Piton felvonta egyik szemöldökét, de nem szólt semmit. Lassan bólintott jelezve, hogy a népes kis társaság indulhat.

A védő körökön túl, azért fokozottan óvatosabbak lettek. A faluból áradó hangzavart messzire vitte a szél. A főútra érve bódékat találtak, a legkülönfélébb portékákkal. Beljebb mugli körhinta foglalt helyet, amit persze megbűvöltek. A sok sikoltozó kisgyerek nagyon élvezte, ahogy a hinták egyre gyorsulnak. Valahol egy kis együttes zenélt. Hermione karon ragadta Dracót és az egyik bódéhoz ráncigálta. Harry érdeklődve figyelte a körhintát, miközben Ginny kezét szorongatta. Apja ott állt mellette, és még mindig feszülten figyelt, aztán szeme megakadt valamin. Az egyik bódéban bájital alapanyagokat és kész bájitalokat árusítottak.

- Fiam, rendben lesztek? – Harry bólintott, majd Ginnyt átkarolva elindultak egy adag fagyiért. Perselus érdeklődve szemlélte meg a bájitalokat.

- Jó napot, uram! Úgy látom egy szakértővel van dolgom. – Mateo került elő, kezében egy jó nagy korsó vajsörrel.

- Igen, értek hozzájuk valamicskét. Ezek elég jó minőségűnek tűnnek – mondta Piton. Mateo kihúzta magát, majd érdeklődve kérdezett vissza.

- Netalán szakmabeli? - Mielőtt Piton válaszolhatott volna, megjelent mellette Draco.

- Á, Mateo úr, bemutatom az apámat, Philip Pollockot. Apa, nem tudod Haroldék hova lettek? – Piton idegesen kapta hátra a fejét, majd mikor látta, hogy Harry és Ginny a fagylaltozónál ücsörög, megnyugodott.

- Ott ülnek Gabriellével. Miért nem mentek ti is oda? – felelte Piton. Draco bólintott, majd odasétált Hermionéval a másik pároshoz.

- Á, szóval az úrfi édesapjához van szerencsém? Örvendek! – a középkorú férfi elmosolyodott.

- Igen, az övé, és a másiké, aki jelenleg tiszta fagylalt. – Piton fölvonta egyik szemöldökét, majd megrázta fejét.

- Egyedül neveli őket? – kérdezett ismét Mateo. Piton arca elkomorult, de mivel tudta, ez csak egy átlagos beszélgetés, így válaszolt.

- Igen, sajnos… - a férfi együtt érzőn Piton vállára tette a kezét.

- Sajnálom, de gondoljon bele, van két csodás fia, akik minden bizonnyal imádják magát – vigasztalta Mateo.

Piton elmélázva nézte a négy fiatalt, és nagyot dobban a szíve. Jó volt úgy gondolni a fiúkra, mint, akik az övéi. Bár Harry valóban az volt, de Draco csak a keresztfia volt.

- Én is szeretem őket, remek srácok! – fejezte be végül.

- Jó is az, ha szeretik egymást az emberek. Csak nézze meg mi történt a minap. Vészterhes idők ezek. Senki sem tudhatja, hogy ki-kicsoda igazából Például itt van Piton… - Perselus erre fölkapta a fejét.

- Mi van vele? – kérdezett vissza gyorsan.

- Hát, azt mondják, Tudjukki megölte. Persze nem átallottak nyilvánosságra hozni azt is, hogy miért… Azt suttogják, hogy igazából kém volt, és ellene szövetkezett a jó oldalon. Furcsa egy történet… - Mateo vállat vont.

- Igen, az, És ezt nyilvánosan is emlegetik? Tudja, én nem olvasok újságot… - legyintett egyet nemtörődömül.

- Nem is baj az. Én is csak a szóbeszédből értesültem róla, és nem is figyeltem volna oda, ha nem a világ, de legalábbis Anglia legjobb bájitalmesteréről lett volna szó. Tudja tiszteltem a férfi munkásságát… valahol talán miatta is jöttem Angliába.

- Igazán? – tátotta el a száját Piton. Megdöbbenése kiült arcára is.

- Igen, bár az igazi, és eredeti ok nem ez volt. Olaszországban éltem. Volt egy kis patikám. Egyik nap bejött egy fiatalasszony, altatót kért, mert nem tudott éjszakánként aludni. Nem szabadott volna, de én adtam neki. Később kiderült, hogy mellette még mást is szedett… és ráadásul terhes volt. A bájitalok keresztreakcióba léptek, és a baba meghalt… a nő pedig súlyosan megsérült… - nagyot sóhajtva elhallgatott.

- Már értem. Szóval idemenekült az utálkozó pillantások elől. – Állapította meg Piton, majd magában megfogadta, hogy felkeresi még ezt az embert, ha végre vége lesz ennek a zűrzavarnak.

– Nos, most megyek, mielőtt fagylaltmérgezést kapnak…

- Persze, menjen csak, aztán nézzen be alkalomadtán! – kiáltott utána a férfi. Piton búcsút intett Mateónak, és odasietett a fiatalokhoz.

- Kifagyiztátok magatokat? – érdeklődött, majd mikor mindannyian bólintottak, fölkerekedtek, hogy belevessék magukat a forgatagba.

A sok ember közt fel sem tűnt a kis család, mindenki felszabadultan örült. Harrynek szokatlan volt ez a harsány jókedv, viszont élvezte. Kicsit elfelejtette a vállára nehezedő súlyt. Ahogy a kisgyerekeket elnézte, eszébe jutott, hogy szeretné, ha az övéi is ilyenek lennének majd. Gondtalanok, felszabadultak. Nem pedig szorongó, megkeseredett gyerekek, akiknek a négy fal között kell leélni az életüket.

- Megteszem – csúszott ki a száján.

Ginny nem értette, hogy mire célzott, így visszafordult Hermionéhoz. Perselus szomorú, de mégis büszke tekintettel mérte végig fiát. Ez a pillanat nem a szavak ideje volt, és nem is a tetteké. Csak a csöndes, néma kitartásé a másik mellett.

-” És sikerül majd!” – harsant Harry fejében a gondolat.

Ezzel a pár szóval Harry lelke olyan lendületet kapott, melytől akár azonnal szembe is szállt volna Voldemorttal, és az egész bagázsával. Abban a percben még nem is tudta, hogy ez az időpont milyen vészesen közeleg.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés